Kultúra és terror

Előszó

Prohászka papi tevékenységének kezdete óta szakadatlanul közvetlen érintkezésben volt a legszegényebb néposztállyal. Színről-színre látta testi, lelki, gazdasági nyomorát, és szívből «szánta a sereget. Ennek a társadalmi rétegnek sorsa, a munkáskérdés, kitágított értelemben a társadalmi kérdés, a legteljesebb valóság és átéltség erejével harsogott bele lelkébe; s megnyílt szelleme, mely oly élénk visszhangot adott minden emberi szükségletre, nem térhetett ki korunk e legégetőbb nagy problémájának alapos tárgyalása elől, nevezetesen az evangélium követelményeivel való összemérése elől.
Már első dolgozatában teljes fegyverzettel lépett ki a porondra, és azóta 35 éven keresztül ki nem fogyott a szociális fogékonyságból, buzgalomból, eszmékből.
Nyilván ez a buzgalma vitte rá, hogy már 1891-ben kiadja XIII. Leónak, a nagy szociális pápának beszédeit és leveleit (lásd Ünnepnapok); és ez a semmiféle külső tekintettől ki nem kezdhető evangéliumi szociális érzéke vezette, mikor működése területének szélesbülésével nagyarányú tevékeny részt vett a legkülönfélébb gyakorlati társadalmi föladatokat és igényeket szolgáló mozgalmakban és egyesülésekben. A két utolsó évtizedben a «szociális» Prohászkát főként ebben a minőségben ismertük; s ennek a tevékenységnek okmányait az Élet igéi, Ünnepnapok, Korunk lelke köteteiben kell keresnünk. Vissza