Külvárosi jeladás

Fülszöveg

Amikor ez a könyv napvilágot lát, éppen akkor ünnepelem erzsébeti esztendeim ötvenéves évfordulóját. Az évforduló közeledtén, és azért is, hogy a felkérésnek minél teljesebb tisztességgel tehessek eleget, kivillamosoztam a XX. kerületbe. Gondterhelten és szorongva nézve az önként vállalt szembesítés elé. Szorongva, hogy a félszázad mindenhova leülepedő évrétegei alól vajon mi maradt meg Kossuthfalvából, s megtalálom-e a föltámadó múlt hangulatába mintegy belekövülve kezem nyomát, szavaimat, a Határ útnál kezdődő ég fakó, kék színében ifjúkorom égboltozatát? És gondterhelten, mert előszót írni a legnehezebb valami a világon. A legnehezebb és leghálátlanabb. Kezdem azon, hogy az előszó-író rendszerint maga sincs munkájval megelégedve (ha ízlése van). Hogy aztán az előszóban érdekelt valaki sincsen, az természetes, hiszen ki az, aki a megírottaknál többet ne gondolna magáról?
Ezt példázó kedvemből mondom csupán: hiszen a hatalmas paksamétából, amelyet előszóírási feladatnak, Kárpáti Kamil kitűnő költő barátom rendelkezésemre bocsátott, már az első pillantásra egész sereg régi és kipróblt vers- és prózaíró neve kandikált elő: többek között olyanoké, akikkel kapcsolatban, különösen egy sommázó előszó keretében, akármit is írnék, nem válnának (mint amolyan régi harcostársak) semmiképpen ellenségeimmé: s az újabbak pláne azért sem, mivelhogy ilyen régi veterán-barátaim tiszteletreméltó sorában szerepeltetem őket. Vissza