Visszaemlékezéseim

Előszó

A Somogy megyei Múzeum igazgatója: néhai Gönczi Ferenc, 1947 decemberében levelet intézett hozzám Somogytúrra s felkért, hogy írnám meg életrajzomat múzeuma részére, amelyben legnagyobb méretű festményem A somogytúri gyermektemetés nyert elhelyezést. Azt válaszoltam, hogy meg fogom írni, mert már régebben foglalkozom ezzel a gondolattal. Petrovics Elek, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója és Jeszenszky Sándor, akik szakszerűleg és irodalmilag foglalkoztak a képzőművészetekkel, szintén biztattak élményeim megírására, amikor nekik egy és mást elmondtam a francia művészekkel való érintkezéseimről, akik között hosszú ideig éltem.
Amikor 1932-ben feladtam budapesti Ferenc József rakparti lakásomat és műtermemet, állandó tartózkodásra Somogytúrra költöztem. Úgy gondoltam, a hosszú téli estéken lesz majd bőven időm élményeim megírására. Sajnálom, hogy ezt halogattam, mert akkor életfolyásomnak még csak a napos oldaláról írtam volna, amit mindenki szívesen olvasott volna. A piktúra azonban abban az időben annyira lekötött, hogy sajnáltam mással tölteni minden percet. Talán ezek voltak művészi munkálkodásom legtermékenyebb évei. Minden évszakot a szabad természetben töltve, áhítattal figyeltem, élveztem és festettem változó hangulatait. Abban a darabka "természetben", amit keretbe foglaltam az egész mindenséget, a világ mibenlétét éreztem, minden sejtelmességével. Egy darabka égbolt és egy darabka föld, a legjelentéktelenebbnek látszó motívum is - így látva - egy mestermű megalkotására szolgált. Mind nagyobb áhítattal álltam a Természet elé. Igaza van Goethének, mikor azt mondja: "Das Höchste wozu der Mensch gelangen kann ist das Erstaunen!" Vissza