Róna Péter jogász, közgazdász, az oxfordi Blackfriars Hall tanára, az egyik legtöbbet foglalkoztatott gazdasági elemző a hazai politikai sajtóban. Az L. Murányi László újságíróval készített beszélgetőkönyvükben nemcsak önmagáról és az életéről mesél, hanem a bennünket körülvevő világról is. Döntően természetesen a rendszerváltozás utáni Magyarországról, s benne találkozásairól, beszélgetéseiről a '90 utáni meghatározó politikusokkal: Antall Józseffel, Göncz Árpáddal, Jeszenszky Gézával, Horn Gyulával, Gyurcsány Ferenccel, Bajnai Gordonnal, Orbán Viktorral és másokkal. Mindemellett persze tűpontossággal elemzi a könyvben országunk gazdasági helyzetét és társadalmi állapotát, ezzel együtt, a világban elfoglalt helyünket is. Közben felidézi kapcsolatát olyan - világszerte ismert - személyes ismerőseivel és barátaival, mint idősebb George Bush amerikai exelnök, vagy Romano Prodi volt olasz kormányfő, az Európai Bizottság volt elnöke, illetve Václav Klaus, Csehország korábbi elnöke. A könyvben megszólal Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, Vörös Imre jogászprofesszor, Bolgár György rádiós újságíró, Hadházy Ákos országgyűlési képviselő és Szepesházi Péter ügyvéd is.
A szerzőről: Újságíró vagyok. Némi kihagyásokkal, jó negyedszázadot dolgoztam napi- és hetilapos szerkesztőségekben, de az utóbbi években már inkább csak riportkönyveket írtam. A depresszióról (Medicina 2018), a szenvedélybetegségekről (Kossuth 2021), az LMBTQ-ról (Ad Librum 2022), az orosz-ukrán háborúról (Ad Librum 2023) és a devizaalapú hitelezésről (Empyreum 2025). Mindeközben - 2018-ban - megírhattam a kyokushin karate hazai megteremtőjének, a 8. danos karatemesternek, Furkó Kálmánnak az életrajzi könyvét is. Róna Péterrel a devizahitelkönyvem anyaggyűjtése során találkoztam először. Az első beszélgetésünket továbbiak követték, míg végül megszületett ez a könyv, amit most a kezében tart az olvasó. Számomra egy nagy utazás volt a Péterrel folytatott beszélgetések folyama, és most mindenkit meginvitálok erre az utazásra. Tartsanak velem! L. Murányi László
A könyv árkötöttségi moratórium alá tartozik!
Az 1997. évi CXL. törvény (Kult. tv.) 72/A. § - 72/G. § hatálya alá eső könyvek esetében a kiadói árhoz képest legfeljebb 10% kedvezmény adható. Ennek következtében a szállítási díj megállapításánál a kötet értékét sajnos nincs módunkban a kosárértékben figyelembe venni!
Kuponos kedvezmény ezen könyv esetében nem vehető igénybe.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.