Rákóczi 1-2.

Fülszöveg

A magyar történelem kimagasló alakja, a kuruc szabadságharc vezetője, erdélyi fejedelem és író - II. Rákóczi Ferenc - születésének 300. évfordulóján jelenik meg újra ez a mindenképpen impozáns vállalkozás: Laczkó Géza történelmi regénye.
Tárgyát tekintve, a maga nemében páratlan alkotás: máig a legjobb Rákóczi-regényünk. Az író utolsó műve, melynek megírásához hosszú ideig készült, s szinte a tudós alaposságával, történész-gonddal, gazdag életismerettel, nem utolsósorban művészi leleményességgel fogott hozzá. Nem előzmények nélkül született: már 1918-ban kiadott Zrínyi-regényét (Német maszlag, török áfium) a modern magyar történelmi regény megteremtésére tett szerencsés kísérletnek tekintette Babits Mihály. A Rákóczi-regény ugyancsak szokatlan eljárásával, elmélyült lélekrajzával hat ránk, s a körültekintően mély és átfogó analízis szolgálatába tudta állítani az író barokkosan érzékletes-dús, archaizáló nyelvezetét is. Halála (1953 végén) meghiúsította a befejezést, mégis teljesnek érezzük, hisz a második kötettel voltaképp véget ér a szuverén egyéniség és nagy nemzeti hős történelmi küldetése.
Már a regény széles alapozása megnyerő és meggyőző, s a továbbiakban jól láthatók a feszültségi pontjai is. Nemcsak a hazai függetlenségi mozgalmak, ellentétes társadalmi törekvések legfőbb dokumentumaira épül, de megvilágítja a korabeli Európa politikai mozgását, légkörét, eszmei arculatát, sőt divatját, pletyka-hadjáratait is. A sokrétű, eleven valóságot keresi a nemegyszer váratlan, sorsfordító tények vagy ravasz számítások mögött. Elsősorban persze Rákóczi útját követi - gyermekkorától vezéri föllépéséig, jezsuita iskoláztatásától diplomáciai gyakorlatáig, az udvari élet allűrjeitől az önfegyelmező pillanatokig, a szerelmi kalandtól az "egyetlen" hazafiúi feladatig. S azok után, hogy "elfogadja a meghívást". Esze Tamás "talpasainak" élére áll, választásához tragikus helyzetekben sem lesz hűtlen. Vissza