Sárga veszedelem

Előszó

1. Kerenszki falra festi az ördögöt.

Könyvem és az olvasó érdekében szükséges röviden érinteni az eseményeket, melyekből kiindul elbeszélésem. Azokat az eseményeket, melyeket más két kötetemben, részben az Egy tiszt naplójából, részben az öt év Szibériában cim alatt megjelent munkáimban megírtam.
Az Egy tiszt naplójából cimü elbeszélésemben a galíciai csataterek borzalmait s az első nagy visszavonulás után a bevehetetlennek hitt Przemysl körülzárását, a magyar honvédek és magyar népfölkelők hősies védelmét s a kiéheztetett, agyongyötört védőknek utolsó, kétségbeesett, vérbefulladt kirohanása után a vár összes erődjeinek, védőműveinek és hadieszközeinek az Ur 1915. esztendejének gyászos emlékezetű március 22-ik napján saját kezünkkel történt felrobbantását írtam meg.
A végzet beteljesedett. Az orosz ezredek, a jól táplált lovakon ficánkoló kozákcsapatok nem diadalmas győztesként, hanem óvatosan, még mindig cselfogástól rettegve, bevonultak az általuk Boszorkányvárnak keresztelt erőditések mögé, halálosan sápadt arcok, éhség lázától égő szemek alkotta sorfalaink és a romhalmazok közt. Tisztelegtek kardbojtjainknak. Oh, a kardjainkat nem ekkor és nem itt csatolták le oldalainkról! Ekkor még megbecsültek bennünket. Ekkor még a przemysli hősöket ünnepelte az egész világon ellenség, jó barát! Ma már? Hja, persze, persze! Ha még hat hétig birtuk volna a koplalást! Vagy ha sikerült volna a rongyos hadnak az utolsó kirohanás! Akkor Zrínyiek, hősök és vitézek lennének valamennyien. így csak invalidusok vagyunk, akiknek jobb lett volna vagy az orosz fegyverektől vagy az éhségtől elpusztulni a vár futóárkaiban. Már akinek jobb lett volna? Vannak, akik a békés polgári élet nyugalmát többre becsülik a hősi emlékeknél, akiket nem gyötör a tépelődés, a visszaemlékezés. És lehet, hogy ezeknek van igazuk. Ezek az életbölcsek. Vissza