Előszó
Ez az írás enyhülést kíván adni az ifjuság örök sebére. Segítséget akar nyujtani a férfiifjúságnak a testi söztönök és a lélek jóratörekvésének sokszor elkeseredett küzdelmeiben.
Az ifjúság örök sebének nevezik azt a súlyos kérdéstömböt, amellyel minden kor ifjúságának, így a Ma ifjúságának is meg kell mérkőznie. Ismeretlen vágyakat és olyan csábító indulatokat vet föl a fiatal lélek természetes testi fejlődése, amelyről legtöbb szülő titokzatosan hallgat s amelyet még manapság is csak kevés nevelő tud hivatottan és méltó beállításban megvilágítani fiai előtt. Igaz, hogy a test és a lélek érintetlenségéért történő csatáját mindenki önmaga harcolja végig; viszont a tapasztalat azt mutatja, hogy a tanácstalanul álló fiatalság aggódva keres vezetőt, útmutatót, mert látja, hogy önmagára hagyatkozva nagyon gyengének bizonyul. Nem tud eredményt elérni, tehát részorul az erós vezető kéz segítségére. Milyen kár, ha hozzáértő vezető hiányában az a sok jóakarat kiaknázatlan marad! Az ifjú akárhány esetben magára hagyva és bukdácsolva, sok megsiratott ballépés árán, talán egészen elhibázott ifjú évek után érik fárfiúvá!
Tévedés és igazságtalanság volna azt állítani, hogy e kemény harcban a fiatalság ma még mindig tanács nélkül áll. Valóban, egymás után jelennek meg írások orvosok, nevelők és ifjúsági lelkipásztorok tollából, amelyek az ifjúság nemi problémáit tárgyalják. Ezekben azonban néhány kivétel leszámítva - érdekes megfigyelni, - annyira a végletek tobzódnak, annyi túlzás és sokszor érzelmeskedés jelenik meg, hogy akárhányszor csak még nyugtalanabbá, aggályosabbá, vagy esetleg romlottabbá teszik az olvasót. Ilyen végletek a következők: Egyes könyvek valóságos himnuszokat zengenek a tiszta életről, megtelítik az olvasó lelkét a szép eszmény bámulatával, de oly vértelennek szinezik és oly magasságokba állítják az egész dolgot, hogy a legötbb ember szomorúan felsóhajt: Istenem, de távol vagyok én ettől! - Mások a felvilágosítás szükségességét hangoztatva olyan nyers kíméletlenséggel gázolnak be a fiatal lélek elkészítetlen talajába, hogy azt a legnagyobb kísértésekbe döntik s ott minden magasztosabb, természetfeletti gondolkodásnak útját vágják. Az ilyen felvilágosítások termelik ki az állatias, csak a test ösztönéletének élő, hódoló, sajnálatraméltó fiatalokat. - Mások a középutat keresik. Vagy semmi foghatót nem mondanak, vagy pedig valószínűtlennek hangzó meséket írnak a bűnözökről, borzalmakat festenek az erkölcstelen élet következményeiről. Ezek az írók néha egészen lehetetlen nézetekbe, szellemi tompultságba, ideges képzelődésekbe hajszolják a hiszékeny ifjakat.
Vissza 
