Magyar reneszánsz és barokk hímzések

Előszó

Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményeit bemutató szakkatalógusok második kötete a magvar reneszánsz és barokk hímzések közül a legjellemzőbb hazai stílust képviselő vászonalapú úrihímzéseket tárgyalja. Ezeknek a 16-18. században színes selyem-, arany- és ezüst fonallal készült hímzéseknek a mintakincse az európai és magyar reneszánsz hagyományokból és a másfél évszázados török megszállás során megismert keleti motívumokból ötvöződött jellegzetesen magyar stílussá. A félreismerhetetlenül önálló mintakincset hordozó textíliákat először az Iparművészeti Múzeum 1918-ban rendezett magyar hímzéskiállításának katalógusában nevezték úrihímzésnek, a - sajnos lefordíthatatlan - elnevezés hamarosan elterjedt a hazai szakirodalomban. A név a hímzések eredetére utal, a nemesi kastélyokra és udvarházakra, ahol a ház úri asszonyai és leányai, vagy általuk felfogadott hímzőasszonyok készítették ezeket a színpompás kézimunkákat. Egyúttal meg is különbözteti a többi, hivatásos mesterek által készített és a népművészet körében kialakult mintakincstől. Az úrihímzéssel díszített textíliák között sok a keszkenő, amelyet a festmények tanúsága szerint férfiak és nők egyaránt használtak és a kedves ajándékok közé tartoztak. Másik nagycsoportjuk az asztalokat és ágyakat borító terítők, lepedők és párnák huzata. A legtöbb mégis templomi használatban maradt meg, különösen az Isten és a szentek ábrázolását tiltó református templomokban. A képek és szobrok nélküli belső terekben az istentisztelet központja az Úr asztala, amelyre a díszes térítőkét a gyülekezet asszonyai és leányai adományozták. Legtöbbször saját kezük munkájával készítették, s ráhímezték nevüket, a megajándékozott egyház helyét, az évszámot és az adományozó feliratot is. A Iparművészeti Múzeum gazdag úrihímzés gyűjteményének egyes darabjait már az intézmény megalapítására, 1872-re összegyűjtötték, s még a múlt században jelentős ajándékozásokkal és vásárlásokkal gyarapították. Az adományozók között ki kell emelni Császka György szepesi püspök majd kalocsai érsek nevét, aki a múzeum első támogatói közé tartozott. Bőkezű ajándékai közül négy úrihímzés is szerepel a katalógusban.Tergina Pál esperes-plébános a zólyomi római katolikus plébánia négy régi oltárkendőjét. Kárász A. [? pedig három párnahajat adományozott. Az ajándékozók között szerepel a felvidéki műemlékek kutatója, Myskovszky Viktor, a Magyar Nemzeti Múzeum egykori igazgatója, Szalay Imre, báró Révay Ferenc, dr. Szivák Imre jogtudós, Bander Mihály, Makray Lászlóné és báró Weissenbach János. A következő évtizedek adományozói közül kiemelkedik a múzeum nagylelkű támogatója, báró Hatvany Józsefné, továbbá Benczúr Gyuláné, Mauthner Alfréd, Benkő Kálmán, és Beniczky Árpád. Az idővel egyre ritkuló ajándékozók között a század közepéről említést érdemel a Művészeti Múzeumok Barátainak Egyesülete, Géber Antal, a bagaméri református egyház, a Múzeumbarátok Köre, és a legújabb korból Toperzer Zoltán neve. A huszadik század elején több református gyülekezet is arra kényszerült, hogy templomaik renoválását régi tárgyaik eladásából fedezzék. így kerültek gyűjteményünkbe a valkói, oltszemi, ónodi és szendrői református, a besztercebányai evangélikus templom értékes úrihímzései. Mennyiségét és minőségét tekintve is igen jelentős anyag került vásárlás, illetve csere útján a gyűjteménybe dr. Balassa Istvánnétól, akinek hímzésgyűjteményét 1918-ban a múzeum üvegcsarnokában mutatták be, példájaként a múzeum és a műgyűjtők gyümölcsöző kapcsolatának. Műkereskedőktől is vásárolt a múzeum, a századforduló körül több hímzés került hozzánk Adóiján Arnold kolozsvári, és Egger Henrik magyar származású bécsi kereskedő közvetítésével, Egger ajándékba is adott egy úrihímzéses terítőt. Végezetül a családi örökségként megőrzött műtárgyak egyik érdekes példája az az 1940-ben Jósika Sámeulnétől vásárolt úrvacsora kendő, amelyet hímzett felirata szerint "A FOLTI ECCLESIÁHOZ KÉSZÍTTETETT F.BNE.JOSICA MARIA ANNO 1693." Vissza