Legujabb és Legteljesebb általános levelező

Előszó

Embertársainkkal beszéd utján érintkezünk és pedig vagy élőszóval, vagy irásban. Élőszóval akkor, ha az illető, a kivel beszélni akarunk, jelen van, irásban pedig akkor, ha távol él tőlünk. a beszédnek ez a módja a levelezés. A ki a társadalom tagja, annak számtalanszor van szüksége arra, hogy levelet irjon. A jó levél fogalmazásához azonban nem elegendő az irás-olvasás tudománya. Mert igaz ugyan, hogy az a legjobb levéliró, a ki ugy ir, a hogyan beszél, de azért még sem lehet leirnunk mindent, a mit élőszóval bátran kimondhatunk. Mert az irásnak nagyobb a sulya, mint a kimondott szónak. Beszéd közben rögtön helyreigazithatjuk, megmagyarázhatjuk azt, a mit az, a kivel beszélünk, félreértett, vagy zokon vett, de az irott szó maradandó, azon utólag már hiába változtatunk.
Ezért a legelső kelléke a jó levélnek, hogy értelmes, világos legyen. A ki elolvassa, rögtön megértse, hogy mit akartunk irni és semmi esetre se érthesse félre. Gondolatainkat rövid mondatokban fejezzük ki, mert a tulságosan hosszu mondatok többé-kevésbbé érthetetlenek. Kerüljük a szószaporitást, igyekezzünk azt, a mit közölni akarunk, lehetőleg egyszerüen, természetesen kifejezni, mellőzzük a czifra, de semmitmondó szóvirágokat, mert csak az egyszerüség és keresetlenség kelti az olvasóban az őszinteség benyomását. Már pedig azt csak nem akarhatjuk, hogy a kinek levelet irtunk, azt higyje, hogy valami csürő-csavaró, vagy pláne hazug emberrel van dolga, a ki jókedvü, kárörvendő, a mikor részvétlevelet ir, vagy pedig irigy és rosszakaratu, mikor szerencsét kiván boldogságunkhoz... Vissza