A leoninus

Előszó

Részlet a könyvből:

A LEONIN VERSELÉS TÖRTÉNETE

A leonin verselés, melyet jelen értekezésem tárgyáúl választottam, első pillanatra nem ígérkezik elég hálás anyagnak, melyről új és érdekes dolgot mondani lehetne. Már maga az a tény is, hogy ez nem egyéb, mint korcsalakulás, a verselésnek elfajulása, könnyen azt a hiedelmet kelthetné, hogy vele komolyan foglalkozni nem érdemli meg a fáradságot. De ha meggondoljuk, hogy az irodalomtörténetnek a legkisebb jelenséget, a legcsekélyebb tényt sem szabad kicsinyelnie, s viszont látjuk, mily nagy szerepe volt egykor a leoninusnak, mily nagy teret foglalt el hajdan, akkor méltónak fogjuk találni, hogy vele behatóbban foglalkozzunk, fejlődését, elterjedését, elmúlását tanulmányozzuk.
A latin költészet volt szülőanyja, ebben érte el legnagyobb kiterjedtségét; gyökerei messze visszanyúlnak a középkoron át, melyben a virágzás tetőpontjára jutott, az ókor classicus költészetébe; utolsó ágait saját nemzeti irodalmunkban találjak meg. a mint mondám, legnagyobb virágzását a középkor latin tudós költészetében érte el, mégis aránylag sokkal nagyobb fontosságú a mi költészetünk történetében. Mert míg amott teljesen kifejlődött és holt nyelv költészetében akart érvényre jutni, s annak szerves fejlődésére így nem hatott, addig nálunk fejletlen és fiatal irodalomban foglalt helyet, és arra határozott befolyást gyakorolt; mig ott soká a költészet fénykora után tűnt fel, nálunk még csirájában lévő, határozatlan és ingadozó irányok és törekvések közt ütötte fel fejét, vitákat, sőt egész harcot is idézett elő a serdülő irodalom művelői között, hatással volt alakra és irályra, s nevezetes tényező lett nem egy költészeti és verstani kérdés eldöntésében. A latin irodalomban nem küzdött ellene senki, csak itt-ott hallunk egy-egy elszórt rosszaló megjegyzést; nálunk az irodalom vezérférfiai keltek ki ellene, hogy rontó hatását ellensúlyozzák és megsemmisítsék. Vissza