Leletek

Előszó

Részlet a könyvből:
"A Növekvő Város és Gellér B. István már nem tartozik össze. A Növekvő Város annak számára is létezik, aki mintha már hallotta volna feltárói nevét, valamit tud arról, hogy ott másfajta írás volt, valaki mesélt neki az ottani szertartásokról.
A Növekvő Város kezdetben töredékekből állt. Vonalakból egy papírlapon, megtisztított, becsomagolt és szállításra kész tárgyakból, dokumentumfotókból, feljegyzésekből. A vonalakból felépült a város tere, alaprajzok húztak körül térségeket, az alapfalak boltozatot emeltek maguk fölé, és a boltozatok funkciót neveztek meg maguknak; a tárgyak kopásaiból plasztikussá vált a kézben tartás és a kézben tartásból á kéz: a fotókról leváltak a lefotózottak, megmozdultak és öregedni kezdtek, a feljegyzések kijelölték a hiányokat. Kép lett a Növekvő Város képzeletünk múzeumában. Az történt vele, mint a többi képpel: a személyes tapasztalat egyénivé tettéi megerősítette vagy módosította, a változásokat szemlélve valaki újra rátalált az eredetire, újraértelmezte, és így tovább.
Egyszer pedig valaki más rászánja magát, hogy régészeti feltáró munkát kezdeményezzen a Növekvő Városban. Megkeresse, listába foglalja és restaurálja a meglévő, szétszóródott töredékeket, meggyőzze korát arról, hogy ez a civilizáció létezett, a források alapján kísérletet tegyen a hely meghatározására, és bátran ásatást kezdeményezzen talán egy hegyoldalon, amelynek neve - bár a névrekonstrukciót sokan vitatják - valószínűleg „Tettye".
A feltárás a Töredék esztétikája című korpusz egyik fontos hivatkozásává vált, s impozáns volt a vaskos kötetek sora, amelyek a történeti dokumentációt adták közre, meggyőzve az olvasót: a távoli ezredvég nagyhatású civilizációjának romjainál áll.
A dokumentáció közrebocsátotta a Növekvő Város kutatástörténetét: az esztétikai, művészettörténeti, tudományos, régészeti adalékokat. Egyes publikációk a konceptuális művészet keretei között adták meg értelmezését, összefüggést találva a művészet-performancia által időszakosan vállalt elsődleges megismerő-fogalomkonstruáló feladattal. Más közlések felhívták a figyelmet arra, hogy a szövegtermészetű értelmezések korszakában éppen az eredendően szövegtermészetű vagy szöveget konstruáló eljárásmódok kerültek mellőzésre. Viszont fontos új szempontként felvetették a növekvő vírus-természetét. Lényegi megállapításnak bizonyult az is, hogy a Növekvő Város az invenció visszahelyezése tárgyak történetének összefüggő láncolatába. Ez terelte a figyelmet a vizuális rend vizsgálata felé, megmutatva a fegyelem és intézmény transzparenciája után a Növekvő Város az ellenőrzés transzparenciája. A jelek ismétlődő-visszatérő fűzése nem a végtelenből körülhatárolt ornamentika, mondták; amit láttunk: változó geometria, amelyben az individuális mintázattá vált. S hozzáfűzték még: éppen a Növekvő Városban lét a menekülés, az ellenőrzést összezavarni a látszólag hasonló apró adatok mérhetetlen számával, a hibával, az empíria tökéletlenségével és kimeríthetetlenségével. Ismét mások azt taglalták, a szerveződés geometriájának felszín alatti struktúrája a képzelet és a remény utópiája: a nyelvben kifejezhető téri reprezentáció gondolható, ám nem minden fejezhető ki, ami gondolható. Végezetül majdnem mindenki felhívta a figyelmet azon nyelvi-pszichológiai kényszerre, amely a tudományos közlésmóddal kapcsolta össze a Város bemutatását. Hozzátéve: a szövegek hálója felszínen tart, de nem értelmez. Itt tart majd a kutatás állása. S amire kimondatlanul is számítok: a feltárással együtt a Város megállíthatatlanul népesülni, s - Gellér B. Istvántól függetlenül - növekedni kezdett. Először a napszámosok és a hely ismerői húztak fel maguknak ideiglenes szállást. Aztán utazók és csavargók érkeztek, később a Városnak polgárai lettek, gazdálkodása, idegenforgalma, turistaművészete, mulatóhelyei. A szakirodalom betűi voltak a téglák, a megjelenések termékekké váltak, újra sarjad az elátkozottság." Vissza