"...lelkem felfelé tör"

Előszó

Még élt Madách Imre, Az ember tragédiája költője és műve második kiadását készítette elő, amikor elkészült 1863-ban a drámai költemény első rangos illusztrációja, Than Mór olajfestménye. Az elmúlt százhúsz évben azután magyar képzőművészek nemzedékei érezték megtisztelő feladatuknak, hogy Madách eszmerendszerét a látvány élményével tolmácsolják.
Réti Zoltán balassagyarmati festő a költő szűkebb hazájának, Nógrádnak szülötte. Nevét elsősorban akvarellistaként ismerik, határainkon túl is. Az elmúlt években készítette képeit Az ember tragédiájához. (Nagyobb részüket a salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeum őrzi, kisebb részük a művész tulajdona.) Vízfestmény és a gondolkodás, a lét végső kérdéseivel foglalkozó emberiségköltemény - ez a vállalkozás egyszerre kíván figyelmes olvasót és ecsetkezelő mestert, érzékeny elemzőt és vérbeli koloristát. Réti valóban úgy talált megoldást e látszólagos ellentmondásra, hogy birtokában van a tudományos kutatások, értelmezések legújabb eredményeinek, de nem adja fel az akvarell kínálta hagyományos lehetőségeket. Képein határozott szimbolika érvényesül, a szemlélő legősibb emberi képzettársításaira építve. Rétinél a teremtett világot két szín határozza meg: a napfény melege, amely beragyogja az édent, és ugyanaz glóriázza - a "Mondottam ember: küzdj' és bízva bízzál!" ígéreteként - a történelem látomásától már-már összeroppanó Ádám lehorgadó fejét. Az űr végtelenje mélykék: akár a napkorongot övezi, akár Kepler vizsgálja titkait, akár Ádám és Lucifer utazásának színtere. De jelképezi a kétkedő értelem hideg-tiszta logikáját is. Mindkettő a létező világ része; belőlük, e két színből formálódik hát az Úr arca. Éva, "az édenkertnek egy késő sugára", testi valóságában úgy jelenik meg előttünk, hogy anyaságra érett aktját barnák és zöldek, a paradicsomi jelenetek visszatérő színei keretezik. Vissza