Előszó
Sok kiállítás nyílik meg évente Magyarországon, de csak nagyon kevés az igazán jelentős közülük. Kevesebb, de jobban kimunkált, alaposabb munkával és főleg jobb terv szerinti bemutató többet...
Tovább
Előszó
Sok kiállítás nyílik meg évente Magyarországon, de csak nagyon kevés az igazán jelentős közülük. Kevesebb, de jobban kimunkált, alaposabb munkával és főleg jobb terv szerinti bemutató többet használna a hazai múzeumok ügyének, mint az egyre inkább burjánzó kiállítás-dömping. Az egri múzeumot mindenesetre nem vádolhatjuk azzal, hogy a kiállítási programnak hígítói közé tartozik. Azt mondhatjuk, itt csak komoly vállalkozások kerültek a nagyközönség elé. Most pedig egyenesen olyan együttessel álltak elő, amellyel egy országos tárgykörben rendeztek - elsőnek - áttekintést és egy Európa-szerte éppen időszerű tudományos és gyűjteményi programhoz csatlakoztak.
Ez a tudományos és gyűjteményi program történeti-szociológiai, néprajzi és művészettörténeti jellegű. Nagyrészt szakrális néprajz, de több is annál: egy szelete a magyar művelődéstörténetnek. Hogy ne bonyolítsam a dolgot, a kiállítás tárgyát egyetlen megjelölésbe sűríthetem: az ájtatos művészkedésbe. Ezt jelöli a címben a "Devóció": a latin szó értelmében benne van a felajánlás, az áldozat, a valaminek a hívőjének lenni - sőt még a varázslat, s még ezen túl a megátkozás lehetősége is. A rendezők jónak és fontosnak látták a ,,dekoráció" fogalmával pontosítani a dolgot. Míg antik értelemben a decor illendőség, tisztesség, csinosság, csín, szépség, ékesség. Aki egyfajta ájtatosságból illendővé, csinossá kíván tenni valamit - ami önmagában esetleg, anyagi valójánál fogva éppen hogy nem tetszetős, sőt még visszataszító is lehet, mint egy mállott csont vagy bőrdarab nos, az egyféleképp dekorál, valamiképp öltöztet. A szó sajátos értelmében művészkedik. Mondhatnánk úgy is, ezzel felajánlást tesz, áldozatot mutat be áhítata tárgyának vagy alanyának; - tevékenysége buzgóság jellegű. Ez a tevékenység, ismétlem, művészkedés: rokona ugyan a művészi alkotásnak, de nem maga az önálló művészi alkotás. Afféle szerény műigényű luxus, amellyel áhitatát tekintve mindenki élhetett. Nemcsak azok, akik a kolostorokban ezeket a tárgyakat előállították, hanem azok is, aki nemesi, főrangú vagy éppen a polgári körökben is csinálták vagy birtokolták őket. E képek, bábúk, szobrocskák, kompozíciók és ereklye-foglalatok jelentést és érzéseket hordoztak. Tartalmukat ma is olvashatjuk és leolvashatjuk, és tanúságuk számunkra több tekintetben érdekes.
Vissza 
