Varsányi Veronikának ez a nyolcadik könyve, 8 talán a legszebb, a leglíraibb mindközül. Az ifjúkori zsenge szerelem, és az érettebb szeretet hárfán lejátszott lágy dallamát őrzi ez a szövegcsokor, amit jobban nem is lehetne megjeleníteni, mint két fiatal levelezésén keresztül.
A csodálatos az, hogy a leveleket nem Varsányi Veronika írta, hanem édesanyja, aki a legnehezebb helyzetekben sem tudott gyűlölni, lelkéből csak tiszta, szent szeretet sugárzott mindenki iránt. A könyv szerzője -Varsányi Veronika - csupán értelmező elő- és utószót írt a levelekhez. Döbbenetes az írások válogatásában, hogy két-három év "termése" is mennyire tükrözi a náci hatalom térnyerését, a megfélemlítés fuvallatát, a holocaust előszelét. Ez az, ami kiemeli a szokványos baráti, szerelmi levelezések köréből ezt a kötetet, és az, hogy szenvedélyes szeretet, megértés és előrelátás érződik ki a sorokból.
A kiadó
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.