Fülszöveg
Levendel László írja könyvében:
"Az orvosnak, az egészségügyben dolgozónak mindennapi tevékenysége, hogy a bajokra, a nehézségekre, a bajok eredetére figyel. De ahhoz talán kell bizonyos nagyzolás, ha a gyakorló orvos a világ, az ország helyzetét érzékelve kimondja, baj van, nagy baj. Olyan nagy baj, hogy arról csak őszintén érdemes szólni: ez elkenés, a mellébeszélés még a hallgatásnál is bűnösebb. És azt remélem, az őszinteségből fakadó hitelesség társakat toboroz, nálamnál okosabbakat, mást tudókat, mert amit én tudok, arra van legkevésbé szükségem.
Pár évvel ezelőtt Csoóri Sándorral az alkoholizmusról és más devianciákról beszélgetve, úgy fogalmaztunk, hogy beteg az ország, beteg a népe. Sokaknak nem tetszett a kifejezés, holott bennem a betegség ténye nem pesszimizmust kelt, hanem kihívást a cselekvésre, a gyógyításra. Tudom, hogy a 19. század elejétől fel-felrémlik legjobbjainkban a nemzethalál látomása. S én mégis vitatkozom barátaimmal, akik a népesedési, halálozási,...
Tovább
Fülszöveg
Levendel László írja könyvében:
"Az orvosnak, az egészségügyben dolgozónak mindennapi tevékenysége, hogy a bajokra, a nehézségekre, a bajok eredetére figyel. De ahhoz talán kell bizonyos nagyzolás, ha a gyakorló orvos a világ, az ország helyzetét érzékelve kimondja, baj van, nagy baj. Olyan nagy baj, hogy arról csak őszintén érdemes szólni: ez elkenés, a mellébeszélés még a hallgatásnál is bűnösebb. És azt remélem, az őszinteségből fakadó hitelesség társakat toboroz, nálamnál okosabbakat, mást tudókat, mert amit én tudok, arra van legkevésbé szükségem.
Pár évvel ezelőtt Csoóri Sándorral az alkoholizmusról és más devianciákról beszélgetve, úgy fogalmaztunk, hogy beteg az ország, beteg a népe. Sokaknak nem tetszett a kifejezés, holott bennem a betegség ténye nem pesszimizmust kelt, hanem kihívást a cselekvésre, a gyógyításra. Tudom, hogy a 19. század elejétől fel-felrémlik legjobbjainkban a nemzethalál látomása. S én mégis vitatkozom barátaimmal, akik a népesedési, halálozási, öngyilkossági, népegészségügyi mutatóinkat látva, a társadalmi beilleszkedés szaporodó és súlyosbodó zavarait figyelve a veszélyt idézik. A fenyegetettségnek ez a megfogalmazása inkább lefegyverez, erősíti nagy bajunkat: a beletörődést és az amúgy is fokozódó nihilizmust. A költők szavai talán mozgósíthattak, de én orvos vagyok, egészséghívő, a gyógyítás ügynöke. Számomra például az egészségügyünk helyzetét jellemző mutatók nem elvont számok, hanem élő, veszélyeztetett emberek.
Az európai országokhoz viszonyítva nálunk legrosszabbak a halálozási mutatók. Világelsők vagyunk az öngyilkosságban és élmezőnybe jutottunk az alkoholfogyasztásban, az alkohol okozta szervi károsodásban. A statisztikai mutatók azonban nemcsak felfedik, de takarják is a valódi helyzetet, én viszont élményszerűen érzékelem az alkohol pusztítását a betegek szervezetében, családjában, környezetében. Hiába emeltünk szót sokan, hiába reméltük, hogy hallgatnak ránk, még jó szavak, még jó döntések is születtek, de a határozatok papíron maradtak, mintha titkos ellennyomás érvényesülne. A szószólók belefáradnak, beleöregszenek, tehetetlenségükben a barátok is összekülönböznek, szkeptikussá, cinikussá lesznek, elhallgatnak. A helyzet közben évről évre romlik, emberek, családok pusztulnak. Ha mindent megtennénk, amit lehet, akkor is óriási erőfeszítésre volna szükség. De azt sem tenni meg, amit megtehetnénk, bűn, még ha a felelősség nehezen állapítható is meg."
Vissza 
