Liebermann/Slevogh/Corinth grafikái

Előszó

Az úgynevezett német impresszionizmus képviselőiként számon tartott három művész munkásságának vizsgálatánál abból a feltevésből kell kiindulnunk, hogy közös vonásaik mellet mélyre nyúló különbségekre is bukkanhatunk. Ez az egyszerű megállapítás hamarosan az utak olyan szövevényébe vezet majd bennünket, melynek bejárása előszörre szinte lehetetlennek tűnik. Csak lassan fedezzük fel, hogy legalábbis egyes szakaszaik, párhuzamosan futnak - anélkül azonban, hogy félreismerhetetlen egyediségük ezáltal kárt szenvedne. Az az általános szokás, hogy a kiállításunkon bemutatott német művészeket a francia festészet egyik megjelenési tonnájával hozzák kapcsolatba, csakis félreértésekhez vezethet. Kétségtelen, hogy a három művész őszinte csodálója volt a francia impresszionistáknak, s vonzalmuk messzire ható ösztönzést adott festészetüknek és valamelyest grafikájuknak is, a tőlük való különbségeket azonban nyomatékosan hangsúlyoznunk kel1. Max Liebermann 1847-ben született, Lovis Corinth 1858-ban, Max Slevogt pedig 1868-ban - tehát már születésük időpontjából is jelentős távolság adódik a franciákkal szemben. Ezzel feltétlenül összefügg eltérő művészettörténeti indulásuk. Amikor Liebermann, Corinth és Slevogt pályájukat kezdték, pontosabban szólva, amikor megismerkedhettek a francia impresszionizmussal, a festészetben ez az irányzat már régen túljutott azon a csúcsponton, melyet Nadar Boulevard des Capucines-i fényképészműtermében az 1874-ben rendezett kiállítással és azután az 1870-es években elért. Georges Seurat és Paul Gauguin példaképül szolgáló művészete az, mely már legalábbis jelzi a belőlük származó következményeket. Németország ezekben az évtizedekben a változás ugyanazon jeleit mutatja, mint Párizs, mind a művészi formákat, mind a témaválasztást illetőn. Ami Franciaországban jön létre ekkor, az számban is több és súlyosabban is nyom a latban, de olyan német művészek, mint Wilhelm Leibl /1844-1900/ és Max Klinger /1857-1920/ a művészi kifejezésnek ugyanazokat az egymás után következő lehetőségeit képviselik, melyek párhuzamosak az európai fejlődéssel, és ahhoz hasonlóan sokféle álláspontból formálódtak. Különösen fontos Max Klinger utalása a grafikai munka jelentőségére, és sokatmondó a „vonalművészet" /„Griftelkunst"/ maga választotta fogalma, mint egy olyan szemlélet kinyilvánítása, mely nyomatékosan elhatárolja magát a festői látványra irányuló látásmódtól. Vissza