A fehér sas országa

Előszó

Könyvem egy olyan országról szól, melynek népéről ezer év óta igaz magyar ember sohasem mondott rosszat. Ennek az országnak a neve immár tíz évszázada minden magyar szívbe bevésődött, mert Lengyelország sírig hű barátságát drága örökségként hagyta ránk nagy országalapítónk, Szent István király.
A magyarok Istene mintha országunk jövendő útját akarná megvilágítani, amikor első szent királyunk jubileumi évében ismét segítségünkre küldi a fehér sas népét.
A magyar nép megérezte és megértette az égi jelet. Aki ott volt 1938. október 20-án Budapesten, a Pálffy-téri Bem szobornál, aki látta és hallotta az egybegyűlt százezrek szent tűzben lobogó tüntetését, annak, éreznie kellett, hogy ott nem a szónokok beszéltek, nem a százezrek lelkesedtek, hanem a közösen átharcolt, átszenvedett és átmulatott ezer év minden csatazaja, fájdalma és gyönyöre harsant fel egy olyan fanatikus lánggal lobogó lelkesedésben, amit csak egyetlen ország, a lengyel testvérnemzet kaphatott meg felénk nyújtott baráti jobbjára. Amikor ezeket a sorokat írom, még forr a diplomáciai boszorkánykonyha üstje, még rejtély, hogy ha lehül az üst tartalma, nektárrá válik-e számunkra, vagy újabb keserű méreggé. Még rejtély, hogy teljesül-e a magyar és lengyel nép millióinak hő óhaja: közös határt akarunk.
Egy azonban már bizonyos, hogy Szent István jubileumi évében lélekben már ismét egymásratalált és összeforrott a két testvérnemzet. Vissza