Lord Beaconsfield

Előszó

A közönséges felfogás éles határvonalat szokott húzni irodalmi és politikai egyéniségek között. A szó és tett embereit látszólag örvény választja el. Mindenki példákkal tudja bizonyítani, hogy kiváló tudósok, szónokok, költők, tanárok hijjával vannak a valóság iránti érzéknek és minden politikai képességnek, mihelyt az irodalom mezejéről államférfiui tevékenységre térnek át. Gyakran láttunk theoretikus politikusokat arra kárhoztatva, hogy alárendelt és átmeneti befolyást gyakoroljanak államuk parlamentjére és költőket (pl. Lamartinet), akik lírai ömlengésükkel hallgatóikat kifárasztották s akiknek egész politikai pályafutásában egyetlen nagyobb dolognál többet nem lehet találni. Általános érvényű szabálynak látszik tehát, hogy a jelentős irodalmi képesség kizárja a politikai tetterőt, és megfordítva: az utóbbi, ha kiváló mértékben megvan, már a legelső nyilvánulásában elnyomja az elméleti és irodalmi képességeket. Innen van az, hogy gyakorlati politikusok sokszor bizonyos mértékig lekicsinylik azokat, akik irodalomból térnek át a politikához és viszont: irodalmilag művelt és fejlődött szellemek is hasonló érzelmeket táplálnak az uralkodó politikai és diplomatiai nagyságok iránt s ha politikai törekvéseiket visszautasítva látják, megsértett büszkeségük elégtételét abban találják, hogy az okos és alkalmazkodó középszerűséget a legtöbb esetben céltérő politikai adománynak jelzik...
...Kisérletet tesek irodalom-kritikai módszert alkalmazni Anglia mostani miniszterelnökére. Csábító feladat, Beaconsfield lordot, az államférfiút, Disraeli Benjaminon, a költőn át tanulmányozni. Teljes anyaggal nem rendelkezem, mert élő emberről van szó, akit én is, mint annyi más, csak távolból láttam és olvastam s akinek megismerésére számomra egyetlenegy különös forrás sem állott nyitva. Amit a már meglevőnek gondos olvasása után remélhetek, az abból áll, hogy az anyag tárgyalási módjából újszerűt nyujtok. Az író arcképét felváltva whigek és toryk, politikai ellenségek és politikai barátok festették s így ahhoz pártosan majd a gyűlölet, majd a kedvezés szolgáltatták a színeket. Nekem Disraeli sem a szeretetnek, sem a gyűlöletnek nem tárgya, csak igen eredeti és igen érdekes tanulmányfej, melynek hosszú tanulmányozása után, nem állhattam ellen ama vágynak, hogy azt papírra vessem. Vissza