Kommunisták

Előszó

Öt nap óta özönlött a Keleti Pireneusokon keresztül, a táj résein keresztül a legyőzöttek sötét hulláma, egy egész nép, mely szemében hordta a vereségokozta lázadást és csodálkozást a sorson: öt nap óta minden úton, gyalog, szekéren, zsúfolt teherautón, szegényes, elcipelt holmik sűrű összevisszaságában, egy távoli és elsodort élet szánalmas nyomai között; öt nap óta a zsúfolt hivatalok zűrzavarában és meglepetésében, egy egész nép a katonák s a csendőrök durva keze közé ömlött, holott csak gyászra és a franciák vendégszeretétere vártak,akik nem láttak előre semmit, sem a balsors e betörését, sem a fogadóbizottságokat, sem a sebesültek vérét, sem a kimerültségtől úton-útfélen elhulló asszonyokat, sem a sárban véglegesen eltemetkező aggastyánokat, sem az elhagyott gyermekeket, akiket meg úgy kellett összeszedni a mezőkön...
Perpignanban egy körülbelül harmincöt éves férfi, vékony, magas, barna és eléggé eleven arcszínű, aki annak látszott, ami volt, vagyis középiskolai tanárnak, aznap jött a vonattal, a spanyol értelmiségeiek segítő bizottságának küldötteként, annak a bizonyos bizottságnak, amelynek az elnöke a Nobel-díjas akadémikus vegyész, Jules Baranger volt. Pierre Cormeilles-nek sikerült meggyőzni az igazgatóját, hogy egy csomó tanár is van a a spanyol menekültek között, s hogy ebben a dologban az egyetemi közösség becsülete forog kockán; amellett Baranger neve is nyomott valamit a latban s különben is Moreau kollégája szívesen helyettesítette őt egy hétig, a földrajzórákon... Pierre-t, aki az éjjeli vonattal jött - s mint ebben az időben annyi sok más honfitársát - végig ezen az egész úton valami furcsa szellemi részegség tartotta ébren a spanyol ügyek hirtelen és meghökkentő fordulata miatt. Vissza