A magyar koronázási jelvények

Előszó

Magyarország koronáját ki kell szabadítani szűk vasládájából és közszemlére állítani, hogy az egész nemzet láthassa és megcsodálhassa - javasolta csaknem száz évvel ezelőtt Hampel József, a magyar régészet úttörője, s kívánsága - történelmünk során először - most beteljesedett. Bár a magyarság mindig szenvedélyes érdeklődéssel viseltetett az ország koronája, Európa egyik legrégibb és leghosszabb ideig használt uralkodójelvénye iránt, aligha akad még emléke a középkori történelemnek és művészettörténetnek, amelyikhez több rejtély és válaszra váró kérdés kapcsolódna.
"Szent koronának" először a XIII. században nevezték, s azóta is ennek a jelzőnek misztikus homálya vette körül. Szent István koronájaként élt - s él még ma is - a köztudatban, s az ország uralkodói évszázadokon keresztül az államalapító szent király örököseiként tétették fejükre. Nem is tartották igazán érvényesnek ha más jelvénnyel történt a koronázás, s ettől még olyan önálló gondolkodású, szuverén uralkodó, mint Hunyadi Mátyás sem tekinthetett el. A Frigyes császárnál, V. László gyámjánál letétbe helyezett koronát fantasztikus összegért, 80 000 aranyforintért kiváltva, tényleges uralkodása hatodik esztendejében újra megkoronáztatta véle magát. Említhetnénk még számos hasonló példát, így Károly Róbertét, akit uralkodása viszontagságos kezdetén kétszer is beiktattak más jelvényekkel, mígnem sikerült az erdélyi vajdától visszaszereznie és harmadszorra immár véglegesen megkoronáztatnia magát a szent király koronájával. A középkori uralkodók titokzatos karizmáját, égtől nyert hatalmát ilyenformán nálunk em is annyira a felkent személy, hanem maga a korona, a pápa által Szent Istvánnak küldött jelvény hordozta... Vissza