Erdély-Székelyföld-Marosvásárhely

Előszó

Előszó
Ha Vásárhely, akkor Kultúrpalota, Bolyaiak, Teleki Téka , milyen lakonikus megfogalmazás és mennyire hiányos is! Nem érhető nyomon benne a város hangulata, polgárainak öröme és bánata, a Főtér sajátos varázsa, a Somostető és a víkend zsongó világa. Pedig az egykori flekkensütők, a kisvendéglők, a Tornakert és az Erzsébetliget éppúgy hozzátartoztak városunk midennapi életéhez, mint a református kollégium, a zárda vagy a katolikus gimnázium katonásan szigorú hétköznapjai.
Vásárhely több mint hétszáz éves történelme során csendesebb, békésebb és vérzivatarosabb időszakokat élt át, de lakói mindig kitartottak ősi tűzhelyük mellett. Jöhettek törökök és tatárok, vagy osztrákok és oroszok, a nagy pusztítások és tűzvészek után mindig kisarjadt a fű, újraépültek az otthonok, tovább szárnyalt a gondolat És gondolkozókban, álmodozókban nálunk sosem volt hiány: a várépítő, diplomata Borsos Tamás, a Nyelvmívelő Társaságot létrehozó Aranka György, a városunkat „magyar Göttingának" óhajtó Teleki Sámuel, a zenélő kút építője Bodor Péter, a két zseniáHs matematikus. Bolyai Farkas és János, vagy a városunk arculatát teljesen átrajzoló Bernády György neve kitörölhetetlenül ott fénylik Vásárhely történetének aranykönyvében
Az 1300-ban még Forum Siculorum (Székelyvásárhely) Bethlen Gábor 1616. április 29-i kiváltságlevelével szabad királyi várossá vált. Nevéhez híven itt cserélhette ki áruját a gabonatermesztő Mezőség, a zöldséget adó Nyá-rádmente, a szőlőt nemes borokká varázsoló Küküllői-dombság és a hegyvidék fát tutajozó népe. Ezt az élénk árucserét bizonyítja az utcahálózat is, hiszen a főutcák mind a Nagypiacra, a későbbi Főtérre, a mostani Rózsák terére vezetnek. Itt, a Főtéren, vagy annak közelében épültek - kevés kivételtől eltekintve - templomaink, legszebb lakóházaink és főúri palotáink: a Toldalagi- és az Apolló-palota, a Görög-, a Teleki- és a Bányai-ház, a két nagy múltú céh, a mészárosok és a csizmadiák székháza, a tornyos Városháza és a Kultúrpalota, amelyek mindmáig városunk gyöngyszemei. Ezek a sokféle, de főképp barokk és szecessziós stílusban készült épületek keltették fel a városunkat meglátogató vendégeink figyelmét.
1791-ben Mátyási József pesti ügyvéd még így ír városunkról:
„Innét egy nap menvén találtam Vásárhelyt, Avagy rövidebben s igazában Sárhelyt, Melly is egyébb azért szép nagy város Tsakhogy utcája mély sárral motsáros. Ha Királyi Tábla vagy Tanáts én volnék, Kikövezéséről mindjárt parancsolnék."
A nyelvújító Kaziczy Ferenc a Téka meglátogatása után írja: „öszverázkódtaték az álmélkodástól", Németh László meg így áradozik a „hegyek közé szorult Debrecen" könyvesházáról: „annyi könyve van, hogy hat alföldi várost is el lehetne látni vele kultúrával". De a legsokat-mondóbb Ady látnoki megállapítása, amelyet 1915-ben tett Bernády György vendégeként a Kultúrpalotáról mondott: „Ez lesz, ha a Sors úgy akarja, a magyar menedék, dús takaró Ide fogunk verssel, zenével, beszéddel összevonulni, ha baj lesz". Hát, baj volt, van és lesz, de állnak szép épületeink, nagy múltú iskoláink, sétáinkon megsüvegelhetjük II. Rákóczi Ferencet, Petőfi Sándort, Aranka Görgyöt, Borsos Tamást, Bartók Bélát, Körösi Csoma Sándort, Márton Áront és a várost európai szintűvé emelő Bernády György polgármester uramat is. A 20. század elején városunkban letelepedett Molter Károly református kollégiumi tanár, Bernády, Márai és Móricz barátja, találóan jegyezte meg, hogy „ez a város olyan lesz, amilyenné mi gyúrjuk át, melyben magyarnak lenni csak annyit fog jelenteni, hogy versenyálló". A verseny még tart
Ezt a szép, értékeihez ragaszkodó várost mutatja be a Veszprémben élő két szerző, Lőwey Lilla és Váradi Péter Pál. Az egykor magyar-történelem szakos tanárnő jól ismeri Vásárhelyt, hiszen Szováta szülötte. Szövegíróként értékmentő munkát végzett, amely a múlt és jelen ötvözetéből fakadt. Megállapításai érzelemkeltőek és elgondolkoztatóak. BCiérzik belőlük az együttérzés, a sorsunkkal való feltétlen azonosulás és aggodalom, de a jövőnkbe vetett bizalom derűje is.
A várost egy kívülálló szemével figyelő fotóművész mindig többet lát meg a szépségekből és az árnyoldalakból mint mi, akik évtizedek óta itt morzsoljuk szürke és jeles napjainkat. Végiglapozva ezt a képeskönyvet, még inkább meggyőződünk lakóhelyünk egyediségéről, különös varázsáról Ezt a felismerést a Magyar Örökségdíjas fotóművésznek, Váradi Péter Pálnak köszönhetjük, aki - bár valóban síkvidéki, nagyváradi - bejárta Erdély és Moldova magyarlakta hegyes-völgyes tájait és most átnyújtja nekünk immár 27. honismereti képes albumát.
Köszönjük a fáradhatatlan szerzőpárosnak, hogy hagyományaink és épített örökségünk bemutatásával hitet tesznek a „voltunk, vagyunk és leszünk" életfelfogásunk mellett. Ezért ajánlom a Tisztelt Olvasónak, nagy szeretettel ezt a szép, színes marosvásárhelyi képeskönyvet.
Bálás Árpád
földrajztanár
Marosvásárhely, 2009. május hó Vissza