A parasztélet rendje

Előszó

Vonaton a városi ember akárhányszor azon veszi magát észre, hogy amint a hazai táj, a közeli és távoli faluk, tanyák, majorok elsuhannak előtte, szeme odaszegeződik egy-egy emberlakta házcsoportra, magányos hajlékra s önkéntelenül fölmerül benne a kérdés: kik lakhatnak ott? hogyan élnek az igénytelen falak között? mi az örömük, mi a bánatuk? Valami mélyebb hangulat kapja meg, több a puszta kiváncsiságnál. A feleletet rá képzelete rajzolja ki; a munkás napi életét, este a meghitt beszélgetést az otthoni tűzhely körül. Hogy megfelel-e az ilyen képzeleti kép a valóságnak, azzal nem törődik. Legtöbbször magát helyezi oda műveltségével, igényeivel a maga kiszínezte környezetbe és vagy irigyli tőlük az egyszerűséget, a nyugalmas csendet, ami után saját zaklatott élete hasztalan vágyik, vagy finomultabb igényeit tartva szem előtt, elképzeli, mennyire boldogtalannak érezné magát a magányos elhagyatottságban.
A városiak legtöbbje ilyen benyomások összesített emléke nyomán alkot magának képet a falusi, tanyai életről és emberekről. Legfeljebb hozzáveszi még, amit szépirodalmi olvasmányaiban talált róluk. Ámde a szépirodalom is az értelmiség, a városi rendű osztály tollából ered, értesüléseit tehát itt is inkább a képzelet, mint a valóság forrásából kapja. Csak az olyan kivételes sorsú valaki, aki telítve van e felfogással, de később alkalma nyílik huzamosan és közvetlenül érintkezni a falu, a tanyák népével, veszi észre a roppant különbséget eddigi elgondolása és a szemmel látott, végig élt valóság között. Vissza