Évek krónikája és éneke

Előszó

Lucian Blaga posztumusz írásai közül kétségtelenül az 1946-os évjelzésű Évek krónikája és éneke tarthat számot leginkább az irodalomtörténész érdeklődésére. Az író voltaképpeni életrajzának viszonylatában, a művészegyéniség diagramjának, a gyermek- és serdülőkor világának, a környezetnek a viszonylatában, amelyben a társadalomhoz és a természethez fűződő első reflexei kialakultak, a családi körnek, amelyben felnőtt s a történelmi eseményeknek (főként az első világháborúnak), melyeknek kortárs tanúja volt - egyszóval mindezeknek a viszonylatában ez a mű önnön jelentőségét szabja meg és maga teszi indokolttá kinyomatását. Ez a sajátosan eredeti „krónika", az időrendben felállított emlékek anyagából építkezve, ami nem nélkülöz bizonyos jól átgondolt művészi célirányosságot, az elméleti munkák írójától határozottan eltérő jellegű, lírai fűtöttségű prózát író Blagára vet fényt: műve megkapó közvetlenséggel nyeri meg az olvasót, s a felfedezés élményének erejével hat a művészegyéniség legbensőbb, titkos univerzumának feltárulkozásai révén. Az a tény, hogy adott művészi céllal íródott - azzal, amit a szerző 1946-ban tűzött ki maga elé -, szintén olyan körülmény, ami csak növeli a munka fontosságát a költő és bölcselő Blaga művészi tudatának körülhatárolásában. Az sem kevésbé csábító, hogy egybevessük a szigorúan életrajzi vonatkozású adatokkal. Tudjuk ugyanis, hogy Lucian Blaga 1895. május 9-én született a hajdani Alsó-Fehér megyei Lámkeréken, Izidor Blaga ortodox lelkész és Ana Moga kilencedik gyermekeként. A "krónika" első fele a zsenge gyermekkor éveiről ad hírt, és a „szó félhomályba vesző meséjét" már a kezdet kezdetén felidézi. Vissza