A mi képeink

Előszó

A Ml KÉPEINK Emlékezetem szerint André Malraux Az ember sorsa című könyvében olvastam a következőt. Két ember ül a sötétben, pislogó lámpa világánál, beszélgetnek. A fiatalabb tanácsot kér az idősebbtől, hogyan cselekedjen, mit tegyen. Tanulni akar tőle.
Amióta az emberiség létezik, minden korban nagy jelentősége volt a tapasztalatok átadásának. így épültek egymásra a különböző társadalmi korok és stílusok. Egyik művész tapasztalata beépült a következő nemzedékek munkáiba.
Ugyancsak Malraux találta ki a zseniális ötletet, hogy hívjon fel különböző nemzeteket, hogy építsenek egy közös nagy házat. Ez lett a párizsi Cité International des Árts, ahol 280 műteremben, vagy nevezzük inkább stúdiónak őket, a világ legkülönfélébb országaiból jönnek dolgozni emberek. Nekünk is fel lett ajánlva annak idején a lehetőség, de az akkori magyar vezetés nem tartott igényt rá.
A művészetben sincs másképp, minthogy mindenki másoktól tanulja meg a nyelvet, hiszen a gyermek sem csak az anyjától tanul meg beszélni, hanem a környezetétől is.
Ezen a kiállításon 7 művész mutatkozik be először együtt itt, a Pelikán Galériában. Mindegyikőjükben az a közös, hogy egy bizonyos elv volt kezdeti munkásságuk alapja: a perspektíva és az axonometria ütköztetése, a tér és a térbeli illúzió ábrázolása. Az itt bemutatott művekben megmutatkozik, ki milyen irányban mozdult el, és milyen irányba tart most? Mi foglalkoztatja őket a trompe l'oeil és a perspektíva problematikáján kívül.
A galéria mérte megszabta a kiállítható művek maximális számát, és mindenkinek szigorúan kellett válogatnia, hogy 3-4 művel méltán reprezentálják tehetségüket. Kérem, fogadják őket szeretettel. Vissza