LIZ BUXBAUM, az örök álmodozó tinédzser szíve már gyerekkora óta Michaelért dobog. Azonban szerelme mindig hűvös és távolságtartó volt vele, idővel pedig elköltözött egy másik városba. Amikor a fiú visszatér, Liz mindent megtesz, hogy az áhított szerelem végre beteljesüljön, és Michael legyen a partnere a szalagavató bálon. Célja elérése érdekében még a szomszéd sráccal, Wesszel is összehaverkodik, akivel pedig gyerekkoruk óta folyton csak borsot törnek egymás orra alá. Liz abban bízik, hogy mivel Wes jóbarátja Michaelnek, így majd segít összehozni vele az epedve vágyott, romantikus randevút.
Miközben mindent elkövetnek, hogy Michael felfigyeljen Lizre, a lány azon kapja magát, hogy egyre jobban megkedveli West, és egyre közelebb kerülnek egymáshoz a fiúval. Bár Liz azt hiszi, mindent tud a tökéletes randiről és a romantikus szerelemről - hiszen nincs olyan romantikus film, amelyet ne látott volna legalább százszor egy idő után úgy érzi, át kell értékelnie mindent, amit korábban...
Tovább
Fülszöveg
LIZ BUXBAUM, az örök álmodozó tinédzser szíve már gyerekkora óta Michaelért dobog. Azonban szerelme mindig hűvös és távolságtartó volt vele, idővel pedig elköltözött egy másik városba. Amikor a fiú visszatér, Liz mindent megtesz, hogy az áhított szerelem végre beteljesüljön, és Michael legyen a partnere a szalagavató bálon. Célja elérése érdekében még a szomszéd sráccal, Wesszel is összehaverkodik, akivel pedig gyerekkoruk óta folyton csak borsot törnek egymás orra alá. Liz abban bízik, hogy mivel Wes jóbarátja Michaelnek, így majd segít összehozni vele az epedve vágyott, romantikus randevút.
Miközben mindent elkövetnek, hogy Michael felfigyeljen Lizre, a lány azon kapja magát, hogy egyre jobban megkedveli West, és egyre közelebb kerülnek egymáshoz a fiúval. Bár Liz azt hiszi, mindent tud a tökéletes randiről és a romantikus szerelemről - hiszen nincs olyan romantikus film, amelyet ne látott volna legalább százszor egy idő után úgy érzi, át kell értékelnie mindent, amit korábban gondolt a boldogságról. Mert hiába Bridget Jones minden jótanácsa, hiába a 10 dolog, amit utálok benned humoros pillanatai vagy a Kate és Leápold tündérmesébe illő története, a valóság mindig sokkal fordulatosabb és emlékezetesebb, mint a filmek. És persze igazabb is.
LYN N PAINTE R - a Mr. Téves Szám és a Véletlenül Amy sikerszerzője - ismét egy fergeteges romkommal örvendezteti meg az olvasót.
Vissza
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.