Erzsébet és Essex

Előszó

Történelmi regény vagy regényes történelem? - merül fel a kérdés Strachey könyvét olvasva. Talán mindkettő egyszerre, de még inkább hatalmas forráskutatásokra támaszkodó, finom lélektani megfigyelésekkel gazdagított történelmi arcképcsarnok. Biografikus portréfüzér - az esszéíró Lytton Strachey igazi műfaja, erőssége.
A Cambridge-ben végzett ifjú irodalmár már első, 1912-ben megjelent Mérföldkövek a francia irodalomban (Landmarks in French Literature) című könyvében is a személyiségekre koncentrál. Az alkotó ember, a különleges, érdekes individuum izgatja. A másság titkát akarja megfejteni, követve annak az irodalmi körnek az orientációját, amelynek hosszú éveken keresztül tagja volt. A Londonban működő Bloomsbury-csoport ugyanis; Virginia Woolftól kezdve Edward Morganen keresztül Fosterig G. E. Moore analitikus filozófiájának igézetében az ezoterikus emberközpontúságot hirdette; az érzelmi, esztétikai kellemességre helyezve a fő hangsúlyt. Embereszményük, művészetcentrikus, epikureusnak nevezett életvitelük morális fedezetét Moore Principia Ethica-jában vélték megtalálni. Ennek pajzsa mögül hirdették, hogy "a szociális célzatú cselekvés nem illett eszményeink közé" (J. M. Keynes). Mégis baloldaliaknak vallották magukat, bár baloldaliságuk a végletekig passzív volt, hiszen arisztokratikus elszigeteltségükben tágabb környezetükről, a társadalomról nem vettek tudomást.
Az esszéíró Stracheyt sem a kor vagy a történelem érdekli elsősorban; ez csak háttér számára, szinte "drapéria"... Már az életmű címei is önmagukért beszélnek: Kiváló viktoriánusok (Eminent Victorians, 1918), Könyvek és jellemek (Books and Characters, 1922), Miniatűr arcképek (Portraits in Miniature, 1923) vagy a Jellemek és magyarázatok (Characters and Commentaries, 1933), de legfőképpen a két királyi portré; 1921-ben megjelent Viktória királynő (Queen Victoria) és az 1928-ban írott Erzsébet és Essex (Elisabeth and Essex). Vissza

Fülszöveg

Történelmi regény vagy regényes történelem? - merül fel a kérdés Strachey regényét olvasva.Talán mindkettő egyszerre, de még inkább hatalmas forráskutatásokra támaszkodó, finom lélektani megfigyelésekkel gazdagított történelmi arcképcsarnok, melynek központi figurája Erzsébet királynő és kegyence, Essex gróf. A nőként öregedő, hiú, szerelmes és hisztérikus, uralkodóként okos és céltudatos Erzsébet és az elszegényedett, ám fényes karrierre, meggazdagodásra vágyó fiatal Essex kapcsolata letűnt korok egyik legizgalmasabb, leghírhedtebb szerelmi története, mely tragikusan végződött: a királynő kivégeztette ellene lázadó szerelmesét.
Strachey legnagyobb írói erénye, hogy megfogható emberközelségbe hozza elmúlt korok szoborrá merevült történelmi személyiségeit, irodalmi dokumentumok, krónikák, levelek és memoárok alapján rekonstruálja az Erzsébet-kori királyi udvar mindennapjait a reggeli öltöztetés ceremóniájától kezdve az audienciák szikrázó szellemű párbeszédein keresztül a meghitt négyszemközti beszélgetésekig. Történelemformáló döntéshozatalok közben, kicsinyes udvari pletykák kereszttüzében, nevetségesen hiú álmokat szövögetve, udvari előmenetelek ügyében láttatja hőseit: uralkodókat, kegyenceket, szépasszonyokat, államférfiakat és filozófusokat. Vissza