Előszó
Morse Imperátor
Lelkek lebbenek; mint tarka őszi levélkék.
Hullnak a mélybe, a csendbe; a súlytalan fény
Az avaron már nem játszik; az ősz tűnik, a
Végtelen ordas tél űzi; felfűzi szemérmes...
Tovább
Előszó
Morse Imperátor
Lelkek lebbenek; mint tarka őszi levélkék.
Hullnak a mélybe, a csendbe; a súlytalan fény
Az avaron már nem játszik; az ősz tűnik, a
Végtelen ordas tél űzi; felfűzi szemérmes vágyát...
A Rém a meg valósult torz tablóra felragasztja a képet:
Mosollyal tekint a halk tavaszba; aranyba szomorodik
Az ősz fej; csodára vár, kedves, picinyke csodára...
Magára, meg a sok éves magányra, nem gondol!
Jönnek a hallgatag hangok, híreket hoznak;
Az éneklő világ kiált örömet, kínt; odaát ki vár?
Üdvözöl, vagy üdvözül a szabadságra vágyott lélek...
Kint lobban a láng, vörös koronát lebbent a nap fejére.
A lénye éke, a magánya, az esze fénye:
Tudata! Benne járnak el a holt testőrök szellemei; egyik
Megemeli a piros, fehér, zöld zászlót; átszól
A fagyos csendbe: emberek, most vágják a rendet...
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal