Igemozaik II.

Előszó

A nyolcadik évtizedben az ember mindent máshogyan lát, mint azelőtt. Úgy, mint az alkonyati naplemente megvilágításában a tárgyak, a természet, sőt az emberi arcok is más fénybe kerülnek. Van, ami megszépül a sugarakban, mint a tábortűz fényében az arcok, alakok, nőnek az árnyak. Ez jutott eszembe, amikor az Igemozaik második kötetét most olvashattam, a 76 éves Madocsai Miklós barátom elhangzott igehirdetéseinek válogatását, és irodalmi értékű illusztrációit, verssorokat, idézeteket.
Az első kötet elé is én írtam az előszót „Az irgalmasság dicsérete" címen. így arra utaltam, hogy Madocsai Miklós ars poetica-ja közismert, a Hegyi Beszéd egyik boldogmondása: „Boldogok az irgalmasok - mert ők irgalmasságot nyernek" (Mt 5, 5.). Madocsai ezt a boldogságot akarja elérni egyfelől, másfelől a boldogmondás a szerző reménységét is kifejezi: az irgalmasok irgalmasságot nyernek. Lemondott arról, hogy híres teológus, elméleti ember legyen, nem akar ékesen szóló prédikátor sem lenni vagy szervező bölcs tanácsadó, csupán irgalmas ember. Ez a meghatározás rangot jelent. Ebben rejlik gyülekezeti népszerűsége, mert irgalmatlan korunkban az emberek irgalomra várnak, és ezt nem is középkori értelemben mondom, hiszen kortársaink nem a túlvilágon keresik az irgalmat, az irgalmas Istent, sőt gyakran felejtik el az Urat. Isten kimarad minden számításukból, ezért nem is tudják magukat bűnösnek. Vissza