Magam nyomában

Fülszöveg

Fodor József költészetének legszembetűnőbb jegye a filozófiai rangú és színvonalú törekvés az emberi lényeg megragadására és felmutatására. Aligha van még egy költőnk, aki egész teljesítményét tekintve ilyen "feszített" programot vállalna magára. Sorsától nem vár mást, mint hogy adná meg neki most, évtizedek gyürkőzései után is erőinek megújulását, a gondolat nagy harcosainak fiatalos lendületét, a hitet a végső emberi kiteljesedés gyötrelmes belső vívódásaihoz. Igazából a romantika nagy költő-fároszainak kései és ma már egyedülálló rokona, leszármazottja: mindig az egész emberiség ügyét, nagy érdekeit fürkészi, fáradhatatlan indulattal és döbbenetesen komor eltökéltséggel; s az emberi fejlődést a Jó és Rossz szinte már mitológiai csatáinak sorozataként idézi az olvasó elé. Eszménye az ostorozó és önostorozó költő, aki teljes erejével elutasít minden megalkuvást, álságot és kicsinyességet - aki az emberi életet (benne sajátját is!) csak a legmagasabb értékek jegyében képes elképzelni, átgondolni és megélni. Költészetének egyik nagyszerű jellegzetessége ez a "történet-filozófiai" ihletettség. A roppant dimenziók azonban a való világ szilárd talajára épülnek: versről versre, ívről ívre követhetők és beláthatók. Mindezek mellett Fodor József új verseinek tájékairól csendes, nyugtató szívhangok is hallatszanak: a lélek tusái közepette is emberközelben élő, a társadalom és a politika húsbavágó gondjaira figyelő, hétköznapjainkban bensőségesen otthonos, nagy-kedélyű emberé. Így szerveződik újra teljesség, elevenné, drámaian izgalmassá Fodor József sajátos költői világa e mostani kötetben is - élő líránk kimeríthetetlen gazdagságának és sokrétűségének bizonyságaként. Vissza