Magánbeszéd (dedikált példány)

Fülszöveg

Lassan huszonöt éve lesz, hogy a Szépirodalmi Könyvkiadó Ne mondj le semmiről című antológiájában bemutattam Litauszky István verseit. A babitsi mottóval útra indított tizenhárom költőből csaknem mind a pályára került azóta; Litauszky István azonban - háta mögött a valamivel korábbi, 1971-es, Gyenge oltalom című, kitűnő kisregénnyel - hirtelenül és számomra érthetetlenül elhallgatott.
Nincs sok értelme, hogy belegondoljunk egy negyedszázadnyi hallgatás miértjébe és mikéntjébe. Oly sok minden elbátortalanít egy embert, néha olyasmi is, ami másokat, az agresszívebb boldogokat, felbátorít. Kutakodni a gyökerek közt ízléstelenség volna, még akkor is, ha én, aki tizenkilenc éves korom óta ismerem Litauszkyt, hiszen együtt érettségiztünk, együtt jártunk egyetemre, történetesen tudom, hogy azok a gyökerek egy öreg kőbányai házba nyúlnak vissza, szegénységbe, szívós tanulásba, '56-os egyetemi kizáratásba, börtönbe. Litauszky István sohasem húzott hasznot ezekből a tapasztalatokból. Az ántivilágban abból nem, hogy munkásfiú; a mostaniban abból nem, hogy becsukták, és hogy kiverték a kezéből a diplomáját.
Abban az 1974-es antológiában többek között ezt írtam róla: "Litauszky verseiben a leggyakrabban előforduló szó a kés. Ezt a kést pedig mindig önmaga ellen fordítja. Nem csak a veszélyt, nem csak a kudarcot, de az ítéletet is, a tapasztalatot és a metamorfózis irtózatát: Kezében virágot hozott / a virág késsé változott / látta a mozdulat kevés / kihullott kezéből a kés / azóta néz csak hangtalan / még nem beszél bár hangja van / de eljön egyszer majd a perc / szava tövises rózsa lesz. Ebben az ars poeticában fölismerhető, hogy William Blake és József Attila gyakran megfordult az öreg kőbányai házban. A dallírában nélkülözhetetlen pontosságot tőlük tanulta Litauszky, s alkalmazta a maga - késekkel is - szelídebben villogó soraira..."
Ma sem írnék mást. Ma sem tudok meghatódás nélkül gondolni a téli Duna-part időtlen képére, amely - elég rápillantani - annyi viszontagságon ment keresztül, mint maga a szerző: A Parlament papos / hóingbe öltözött / s miséz az ájtatos / hasú hidak között. Téli táj, imádság, történelem.
A legfőbb ideje, hogy ma, amikor a dallíra lassan ismét elfoglalja a méltó helyét költészetünkben, Litauszky István verseit önálló kötetben lássák együtt a hagyománytisztelő olvasók.

Gergely Ágnes Vissza