Magános tűz

Előszó

A második világháború utolsó napjaiban a Berlint felszabadító szovjet katonák eljutottak a hírhedt Moabit-börtönhöz, amelyben a fasiszták a politikai foglyokat gyötörték. A katonák a cellák átvizsgálása után benyitottak egy szétszórt könyvekkel teli helyiségbe. A börtön-könyvtár volt. Egyenként felszedegették és gondosan átnézték a rongyos, elnyűtt könyveket. Az egyik német nyelvű füzet utolsó oldalán a következő ceruzasorokat találták: "Musza Dzsalil tatár költő vagyok, akit a németek a Moabit-börtönbe zártak és főbelövésre ítéltek. Kérem, adják át utolsó üdvözletemet honfitársaimnak: A. Fagyejevnek és P. Ticsinának."
Nem sokkal később egy André Timmermans nevű belga, volt partizán, jelentkezett a brüsszeli szovjet konzulátuson és átnyújtott több kezdetlegesen összefűzött apró könyvecskét, melyek mindegyike elfért egy mellényzsebben. Timmermans elmondta, hogy együtt raboskodott Musza Dzsalillal a fasiszták börtönében, és barátja, cellatársa utolsó kívánságának tesz eleget e kézírásos könyvecskék átadásával. A különböző színű papírdarabkákból összefűzött kicsiny könyvek a tatár költő fogságban írott száztizenöt versét tartalmazták. Az egyik füzet végén ezek a sorok olvashatók:
"Testvér, aki tudsz tatárul, olvasd végig e költeményeket. Musza Dzsalil írta őket, akit jól ismer népe. A koncentrációs tábor gyötrelmei után Berlinbe hurcolták a fasiszták. Földalatti szervezkedéssel, kommunista propagandával vádolták és börtönbe zárták. Halálra ítélték. Nemsokára nem lesz az élők sorában. E versei azonban megmaradnak. Aggódik értük... Kérlek, gondosan másold le és juttasd el Kazanyba e sorokat, melyek a tatár nép elpusztult fiának költeményei. Ez végakaratom. Musza Dzsalil. 1943. december." Vissza