Magánybeszélgetések (dedikált példány)

Fülszöveg

Rosszkor születtem. Mire eszmélni kezdtem, és körülszaglásztam a világban, hogy ugyan mit is csinálhatnék, kiderült, hogy elkéstem. A relativitás elméletét már papírra vetette Einstein, a Sixtus-kápolnát kifestette Michelangelo, a bolygók mozgástörvényét megalkotta Newton, az összes párizsi jó csajt lenyúlta Toulouse-Lautrec, légióival bevonult Galliába Julius Caesar, a 100 métert gyorson már leúszta 1 percen belül Weissmüller, a Branyiszkói-hágót elfoglalta Guyon Richard, a Földet körülhajózta Magellán, első szimfóniáját elvezényelte Gustav Mahler, pénzintézetét megalapította Rothschild báró, a Golden Gate hídról egy hordóban a tengerbe vetette magát Houdini, a Háború és békét megírta Tolsztoj, és, ami a legjobban fáj, Rhett Butler kapitány szerepét eljátszotta Clark Gable. Így szembesülnöm kellett azzal a cudar ténnyel, hogy csaknem mindent elhalásztak előlem. Nem tudtam, mitévő legyek. Töprengtem, és rájöttem, ezek után egyetlen sanszom maradt, hogy én is valami maradandót alkossak: újságíró leszek, és olyan, de olyan cikkeket írok majd, hogy attól koldul a világ! Éppen hozzá is akartam látni, amikor ismét végiggondoltam a dolgot, és erős kétségeim támadtak, hogy valóban annyira fontos-e az az örökbecsű. Elméláztam, és rájöttem, hogy egyáltalán nem. Ennek a felismerésnek a következménye 1968 óta tartó újságírói pályám. Nagyon lent kezdtem, és szívós, kemény munkával sikerült is mélyen maradnom. Ma, több évtized távlatából visszatekintve bízvást elmondhatom, hogy könyveim nem szerepeltek 153 hétig az amerikai bestsellerlistákon - már csak azért sem, mert nem írtam egyetlen könyvet sem -, első cikkeim után nem üdvözölt Ady Endre és nem tartott ifjú hérosznak Kosztolányi Dezső. Írásaimat nem fordították le 38 nyelvre - mert olykor leginkább magyarra kellett volna -, nem az én irodalmi riportjaim alapján készült a Casablanca, és az a személyes élményből származó riportsorozatom sem keltett nemzetközi sajtóbotrányt, mely Julia Roberts hálószobatitkait tárta fel. Vagyis e harmincvalahány év alatt értelmetlen célokért vívott, dicstelen csatákban maradtam rendre alul, és ezek aztán acélos hitet adtak a további kudarcok kiharcolásához. Voltam közben gyakornok, munkatárs, főmunkatárs, főszerkesztő, voltam szakíró, sztárriporter, majd riporter, szellemi szabad fuldokló, interjúer, voltam publicista, sportújságíró, kommentátor, sajtóreferens, voltam boldogan üdvözölt és még boldogabban kirúgott belső vagy külső munkatárs tucatnyi újságban és tévécsatornánál. Zúdult nyakamba Ezüstgerely-díj, Táncsics Mihály-díj, Feleki László-díj, Pulitzer-emlékdíj, vérdíj... azaz ez utóbbi nem, mert komolyabb pénzzel is járhatott volna. Szerettem volna olyan szívtipró lenni, mint John Wayne, olyan átszellemült, mint Gandhi, olyan okos, mint Tyson, olyan szívtipró, mint Einstein, olyan boldog, mint Onassis, olyan átszellemült, mint Wayne, olyan híres, mint egy pápuai bennszülött és olyan gazdag, mint Rin-Tin-Tin. Szeretném, ha fejfámon majdan csupán egyetlen rövid mondat állna: rögtön jövök... Vissza