Előszó
Részlet:
"1. - Egy szépíró, Kocsis István bizonyította be újólag - a néplélektan segítségével hogy az 1920-ban Párizsban aláírt békeegyezmény nemcsak a magyarság, de a románság körében is máig tartó, súlyos tudatzavart okozott. Román történészek, írók, publicisták persze soha nem használják a „trianoni pszichózis" elnevezését a maguk történelmi bizonytalanságainak, gyűlöletet szülő kisebbségtudatának jelzésére. Ezt Kocsis István alkalmazta román értelmiségiek és sajnos, igen széles román tömegek közérzetének jellemzésére. Nemcsak nevet adott a magyarellenes román érzelmeknek, hanem pontosan körül is írta, értelmezte és a történetét elhozta a kezdetektől napjainkig. (A meztelen igazságért A magyar-román viszony megromlásának története. Püski, Bp. 1994.) író kellett ahhoz, hogy értő módon végigkövesse a román nemzeti tudat torzulásának ezt az útját, mivel megértéséhez - a történelmi tények ismeretén túl - legalább annyira szükség van az író beleélő, lélekelemző képességére is. Egy nemzet - ezúttal a román nemzet - lelkiállapotának „láthatatlan holdfelét" kellett megvilágítania. Ez a tudatzavar pedig abból táplálkozik, hogy Románia „túlgyőzte" magát az első világháborúban.
A román nemzeti tudat nem volt felkészülve olyan arányú területgyarapodásra, amilyenhez a szerencse és a nyugati hatalmak rövidlátó politikája hozzásegítette. Ugyan már 1918 előtt egy-két román értelmiségi nemzedék lélekben a magáénak tekintette Erdélyt, de az már nem tudatosult benne, hogy a hatalma alá álmodott területen milliós lélekszámú kisebbségiek élnek, főleg magyarok és németek. Tegnap még független népek, önálló nemzetek tagjai, akik egyszerre a kisebbségi élet kalodájába záratnak. Miként viselkedjék velük az új, román hatalom? A román tudatok mélyén kétely és sejtés, hogy az erdélyi, bánsági, partiumi magyarok kisebbségbe taszítása ellentétes azzal a törekvéssel, amelytől saját nemzeti egyesülésüket várták és kapták meg.
2. - Ez a román egységesülési törekvés legalább másfél évszázados. A román „irredenta" mozgalom már a múlt század harmincas éveitől célul tűzte ki a különböző tájegységeken élő románok egyazon országba egyesítését. Pedig akkor még a két román „nemzeti terület" is, Moldva és Havasalföld egymástól független országok, török gyámság alatt, Erdély, a Bánság, a Körös-vidék és Máramaros Magyarország része, Bukovina a bécsi császár uralma alá tartozik, Besszarábia gazdája pedig az orosz cár. A két dunai vajdaság 1859-ben egyesül, az így létrejövő román állam csak 1878-ban, a török-orosz-román háború nyomán válik függetlenné, de a román értelmiségiek a szétszaggatottságban is minden románok egyesüléséről álmodnak."
Vissza