Magyar évszázadok

Előszó

Kosáry Domokos, a magyar történészek 90. életévéhez közeledő doyenje kevés időt tölthetett egyetemi katedrán. Szekfű Gyula tanítványaként rövid ideig oktatott mestere tanszékén, majd az 1949. évi rendszerváltás fiatal politikai őrségváltói eltávolították nemcsak az egyetemről, hanem a Kelet-Európa-történeti Intézet éléről is. Kapcsolata azonban a történészszakmával - kivéve az 1957-1960 közötti börtönéveket - folyamatos maradt. A fiatalabb nemzedékkel az 1960-1970-es évektől alakult ki szorosabb kapcsolata a Pest megyei Levéltárban. majd 1978-tól a Történettudományi Intézetben. Én is 1965-ben ismerkedtem meg a tanszék nélküli Professzor Úrral, és alakult ki közöttünk a mester és tanítványi kapcsolat, amely kezdetben a historiográfia, a történeti levéltári kutatás szakkérdéseire korlátozódott, később azonban meleg emberi viszonnyá szélesedett. Azok a délutáni-esti beszélgetések, amelyeket hármasban Szakály Ferenccel folytattunk, hol a Fátra téren, hol az Intézetben, hol Dörgicsén, már nemcsak a magyar és egyetemes történelem témáiról, nemcsak a hazai történetírásról, de az emberi élet alapkérdéseiről is folytak. Nehéz tehát arról beszélni: mi köt Kosáry Domokoshoz - vagy mi kötötte a kilencvenes években a baráti hármast: Engel Pált, Szakály Ferencet és engem - az idősebb mesterhez. Az egyik szál e kötelékből mindenképpen megnevezhető: az európai, sőt a világtörténelmi látószög a történelem- és jelenszemléletben, valamint az európai műveltség- és viselkedési formák azonossága. Azonossága, azaz részünkről, részemről: megfigyelése, eltanulása.
Amikor tehát az emlékkönyv szerkesztőjétől néhány héttel ezelőtt meghívást kaptam a kötet szerzői közé, olyan tanulmányt választottam, amelyben a magyar történelem európai-közép-európai beállításának szükségét igyekszem bizonyítani és a regionális történetszemlélet kiformálását sürgetem. Ezzel is tiszteletemet és tanítványi ragaszkodásomat kívánom kifejezni a katedra nélküli Professzorhoz, sokunk Professzorához. Vissza