Magyar Iparművészet 1920-1921-1922 + egy beazonosíthatatlan év számai

Előszó

Hosszú, kényszerű szünet után újra hűséges táborához száll a Magyar Iparművészet. Egy nemzet fájdalmas sóhajai között száll s ahol megáll, nem bizonyos, magyaré ott a föld még. Mi, akik büszkén hordtuk eddig is címünkben a "magyar" jelzőt, most is elsősorban magyarok vagyunk, testvérei a szenvedőknek, megértői a néma panaszoknak. Magyarok vagyunk mindenekfelett s úgy érezzük, hogy most minden oktató, ismertető, magyarázó szónak eléje kell, hogy vágjon a hitvalló. A Magyar Iparművészet, a Társulat, mely mögötte áll s mindenki, aki valaha ízlésével, keze munkájával, ceruzájával, tollával vagy kalapácsával a magyar művészetet és ipart szolgálta: csak egy lehet a csorbítatlan Magyarországhoz való szent ragaszkodásban. Hiszen mi, az alkotó munka s a nemzeti művészet őrtállói tudjuk legjobban, mit kellene ellenség prédájára adnunk, ha lemondanánk a végekről. Nemcsak a magyar hegyek eltolhatatlanok s a magyar folyók sodra megfordíthatatlan. A székely népművészet sem válhat soha románná. Kalotaszeg orgonája sem zúghat oláh melódiákat, a lőcsei városháza sem lehet tartósan zsupán-hajlék, a kassai Rákóczi-szék stílusa sem lesz soha cseh-szlovák. Nem politika, nem is csupán a kultúra folytonosságának kérdése az ezeréves Magyarország csorbítatlan visszaszerzése, hanem a magyar teremtőerők biztosítása ez a jövendő nemzedékek számára. Vissza