Előszó
Mint növénykedvelő hosszabb időn át foglalkoztam kertészeink szakkönyveivel, árjegyzékeikkel, valamint ismertetéseikkel. Csodálattal láttam, milyen jó nyelvérzékük van virágos kertjeink, ligeteink...
Tovább
Előszó
Mint növénykedvelő hosszabb időn át foglalkoztam kertészeink szakkönyveivel, árjegyzékeikkel, valamint ismertetéseikkel. Csodálattal láttam, milyen jó nyelvérzékük van virágos kertjeink, ligeteink mívelőinek.
Kertészeink például nagy gonddal különböztetik meg az öntözés különböző fokait: nedvesít, csöppent, fröccsent, permetez, fecskendez, öntöz, locsol.
Megállapítják továbbá: helytelen a szomorú-fa alak-elnevezés, mert a fa nem lehet szomorú! Ez helyesen csüngő. És jaj annak, aki a kúszó-növényeket véletlenül futó-nak nevezi, mert ugyebár a növény nem futhat!
Ismétlem, amikor ilyen jó nyelvérzéke van kertészeinknek, ugyanakkor szinte szerelmesei az idegen szavaknak és kifejezéseknek. Az idegen szavak ezen a téren annyira elhatalmasodtak, hogy egy-egy növénykedvelőnek komoly tudományos növény-szakkönyveket kell áttanulmányoznia, ha magyar kertészekkel félreértés nélkül meg akarja magát értetni. Csupán a gyümölcskertészetben magyar a fanemek neve, a féleségek, alfajok közt itt is sok az idegen, vagy a helytelenül használt fordítás.
Nem ez a helyzet sorfáink, díszfáink és virágos növényeink elnevezése körül. Az elnevezések itt már teljesen idegenek, fáink ősrégi évszázados jó magyar nevei feledésbe merültek.
Igaz, hogy nem mai bűn, ősi örökség ez! Régen, mikor még hivatalos államnyelvünk a latin volt, ki gondolt volna arra, hogy a betelepített és itt jó talajra talált és e miatt elterjedt Robinia pseudoacaciának népies magyar nevet adjon. Népünk ezt a hosszúnevű de kiváló szerszámfát el is nevezte röviden ákácnak.
Vissza 
