Magyar mesterművek

Előszó

Amit ebben a könyvben adunk, az egy bokrétára való virág, melyet a magyar festészet gazdag flórájából szakítottunk. Azt reméljük, hogy bokrétánk színéből és illatából mindenki megérzi majd annak a nagy termőkertnek bőkezűségét, amelyből mutatóba válogattunk.
A régi századokból mindössze egy-egy szemelvényt talál az olvasó. Nemhogy megvilágítsák a magyar festészet útját, amely éppen olyan rögös és viszontagságos, mint a nemzeté volt, hanem csak hogy néhány kiváló példában bizonyítsák azt, amiről a közönség máig is kétségben van: hogy a magyar földön mindig, még a legzivatarosabb századokban is volt komoly művészet, ha nem is olyan ragyogó, mint a szerencsésebb és nagyobb népeké, de elég tisztes ahhoz, hogy egy szenvedésben, harcban és politikai zavarokban vergődő nemzet szégyenkezés nélkül a magáénak mondhassa. Nem annyira gazdag, hogy kérkedhetnénk vele, de nem is annyira szegény, hogy hazug szépítgetéssel jobbnak kellene festenünk a valóságnál, vagy idegen tulajdonhoz kellene nyúlnunk, hogy gyarapítsuk állományát. Különösen akkor nyer jelentőségében a régi magyar képzőművészet, ha meggondoljuk, hogy Európának szinte szélső keletén folyt le élete, s hogy ennek ellenére mindig bele tudott kapcsolódni az európai művészet nagy vérkeringésébe. Irányító jelentősége nem volt, új utakat nem mutatott az emberiségnek, de mégis történeti küldetést töltött be, mert kelet felé védőgátja volt a nyugat szellemének. Tőlünk keletebbre már nem jutottak el az európai nagy áramlatok, s mi voltunk azok, akik a széleken a bizánci szellem merevségével szemben a mozgékony és fejlődésre képes nyugati szellemet képviseltük. Tegyük még hozzá, hogy ami rég művészetünk emlékéből ránkmaradt, az jóval kevesebb annál, amit a művészet magyar földön termelt, mert ebből sok veszendőbe ment a viszontagságos századok folyamán, különösen pedig a török dúlás idejében. Vissza