Előszó
Hárman az esőben
Esőben ül a költő és a macska.
Ülnek, és nézik az üres teret.
Erkélyen ülnek, a költő egy gyermekkori barátjának erkélyéről nézik a csöpögő eget,
előttük a tér, kicsit lejjebb...
Tovább
Előszó
Hárman az esőben
Esőben ül a költő és a macska.
Ülnek, és nézik az üres teret.
Erkélyen ülnek, a költő egy gyermekkori barátjának erkélyéről nézik a csöpögő eget,
előttük a tér, kicsit lejjebb egész Buda, és ott csillog a Duna is valahol a messzeségben.
A költő mélyen beszívja a levegőt, mosolyog és sóhajtozik,
övé minden csepp, hideg és meleg fuvallat,
a fénylő zöld lombkoronák és a derengő Duna hullámai is mind érte nevetnek.
A macska nyújtózkodik a költő széke alatt, övé az erkély, a szék, a világ csak őérte szalad,
a szomszéd, meg az a furcsa, folyton öltönyös idegen,
aki meleg kezével az erkélyen, a fotelben, mindig - és csak dorombolni lehet.
Az ügyvéd - a gyermekkori barát -, akié az autó, a ház, a kertész és a márványkandalló
- meg néha péntek délután a szomszéd felesége is az övé -, most mosolyogva jön,
kezében egy pohár whisky, az esőben a költő és a macska mellé lép.
Mindenki gazdag és örök,
boldogság ül az erkélyen,
boldog a költő, a macska és az ügyvéd.
Tanulság nincs.
Csak mi, meg a mindennapok.
Meg talán az élet.
Vissza 
