Mintegy 750 magyar sportoló életrajzát tartalmazza ez a kötet. Olyanokét, akik a nyári és téli olimpiai játékokon a dobogóra állhattak, így szerezve dicsőséget Magyarországnak. Balczó András, Csák Ibolya, Csik Ferenc, Darnyi Tamás, Egerszegi Krisztina, Földi Imre, Gerevich Aladár, Hajós Alfréd, Hegedűs Csaba, Hosszú Katinka, Kovács Kokó István, Kozák Danuta, Kőbán Rita, a Liu testvérek, Lőrincz Tamás, Magyar Zoltán, Milák Kristóf, Németh Miklós, Papp László, Rejtő Ildikó, Székely Éva, Szilágyi Áron, Zsivotzky Gyula... hogy csak néhányukat említsük a Magyar olimpiai lexikon pazar névsorából, de a felsorolást még hosszasan folytathatnánk. Csodálatos eredményeket értek el ők: hiszen általános az a vélemény, hogy az olimpia valami egészen különleges ünnep egy-egy versenyző életében, és itt helytállni mindig is rendkívüli dolognak számít. Ötkarikás játékokat ugyanis csak négyévente rendeznek, és ilyenkor az egész világ a sportolókra figyel, akik évekig készülnek erre a mindenkit foglalkoztató eseményre. A szerző, Rózsaligeti László, akinek már több, sporttal foglalkozó könyve jelent meg (A Fradi piros-fehérben; A futball aranykora; Az Aranycsapat örökösei - A Kádár-korszak válogatottja, a Vasas és a Ferencváros; Tokio Exkluziv stb.), impozáns Magyar olimpiai lexikonának immáron hatodik, bővített és átdolgozott kiadásában az első újkori, Athénban 1896-ban rendezett játékoktól egészen a 2020-as tokiói nyári, illetve 2022-es pekingi téli olimpiáig veszi sorra az arany-, ezüst- és bronzérmes magyar helyezetteket. Részletesen ismerteti sportpályafutásukat, és az olimpiai szereplésükön kívül kitér legfontosabb más eredményeikre is. Ezenkívül aprólékosan foglalkozik a sporton kívüli tevékenységükkel is, gyermekkoruktól elbeszélve élettörténetüket. A címszavakat az olimpiák érmes helyezetteinek jegyzéke, éremtáblázatok, illetve az egyes ötkarikás játékok tömör, olvasmányos jellemzése egészíti ki.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.