Magyar sirató

Előszó

A JÓZSA GYURI KASTÉLYA.
A kalandáriumcsinálók az 1892. vagy talán az 1893-ik esztendőt írták, mikor a Thaly Kálmán-párti cívisek „Debrecen" lapját a szlávosan szőke Kósa Barna szerkesztette - poétalélekkel... Pergedező őszi levelek halk pusztulása, a sárga nádason dideregve bújócskázó szelek, egy barnaszemű szelíd feleség s egy galíciai mámoros körutazás emlékei az őszivirágsorsú, rajongó magyarbarát lengyelekről - ihlették dalra ezt a méla, kékszemű ifjú poétát, aki, mint 48-as szerkesztő, ádáz haraggal támadta mindennap Tisza Kálmánt a Csanády Sándor bátyánk átkos „Ausztria-Bécsjével" együtt. Vaspálcás gróf Dégenfeld József ellen is harsantak föl dörgedelmes kuruc szózatok. A vizeslepedőt Polgár Papp Lászlóra is sűrűn ráteregette jó Kósa Barna, mert átalkodott főispán-párti kortes volt ez az öreg polgári bormérő is...
És így csak valahogy megéldegéltünk, noha a pecsovics rendőrkapitány Végh Gyula bátyánk - alighanem titkos főispáni utasításra „Gyulafi" néven - irgalmatlan verselményeket helyezgetett el a tárcarovatunkban. Barnának ám ez sem volt elég. Megrontásul, a poétaszerkesztő, utóbb engemet, a riporterét is beleszabadított a politikába. Édesapám egyik legkedvesebb barátjáról, a kemény magyar úr Ferenczy Elek bátyámról követválasztás alkalmával gyilkos cikkeket írogattam, hogy hívei, a kormánypárti kulacsokkal ékes dorogi hajdúk azért akarják nánási követté választani, mert szabadulni akarnak tőle, mint - főszolgabírájuktól. Vissza