Magyar Szemle 1931. május

Előszó

Részlet a kötetből:

A 'sötét' középkor

Nem volt sohasem pusztán tudományos fogalom, mely épp azért, mert tudományos, nem eshet a gyűlölet és az ellenszenv szempontjai alá. Ellenkezőleg. Kezdettől fogva a megvetendőt, az iszonyatost jelentette, a barbárság képzetét személyesítette meg. Ma is még azt mondjuk arról, ami belső durvaságra, kulturális elmaradottságra vagy szellem vakságra vezethető vissza, - hogy középkor. Az emberiség történetének néhány századát foglalja magába, mégis több annál. Nem merőben iskolás korfelosztás a lényege, melynek egyedüli célja az lenne, hogy a történeti anyagot a könnyebb áttekintés kedvéért évszámokhoz kösse. Fogalmat képvisel elejéről kezdve, ha nem is emberi eszményt, ideált, melyet követni kell. A gyűlölet sugallta ezt a nevet: középkor, s a "sötétség" az, amely benne testet öltött. Ma is még, ha halljuk - középkor, önkéntelenül is a kultúra egy szánalmasan alacsony fokára kell gondolnunk. Egy korra, mikor babonák szorongatták a jámbor lelkeket, s a megnyugvás reménye nélkül szüntelenül küzdeni kellett az ördögökkel. Ki ne ismerné Szent Antal történetét Flaubert regényében? Számunkra a középkor az ő megkísértetésének története. A józan emberi értelem lábbal tiprása, eltévelyedés, ha nem több: hisztéria. A felsőbb természet megsértése, melyet csak őrült kísérelhetett meg. Borzongást érzünk, mintha eszelősök és lelki nyomorékok hajlékába tévedtünk volna. Leprásokat látunk magunk előtt, zsarnokoskodó papokat és fejedelmeket, szolgaságot, a szellem és test szolgáltatását, intézményesen szított iszonyatot és félelmet, mely tudományt , művészetet egyaránt megölt. Feledés, romlás, pusztulás, akárhova nézzünk. Sötétség - igazi középkor. Vissza