Magyar Szemle 1934. október

Előszó

BETHLEN ISTVÁN ERDÉLYISÉGE
Az ERDÉLYI SZÓT itt nemcsak eredethatározó értelemben veszem, hanem politikai alapgondolatot és irányelvet értek alatta. Olyan minőséget, amely egy egész politikai életpályát meghatároz. Divatosan ma transylvanizmusnak neveznék, de ugyanazt mondja ez is, mint amit az „erdélyiség". Bethlen István erdélyiségéről beszélünk azért, mert ez az erdélyiség Bethlen Istvánra alapvetően jellemző, az erdélyi gondolatra pedig a Bethlen István felfogása iránymutató. Összes nagy politikusaink között jó pár század óta ő a legerdélyibb, s az összes erdélyi politikusok között ismét jó pár század óta ő a legnagyobb.
Bethlen István erdélyiségét három megnyilvánulásban tudom szemléltetni.
Első az, hogy Bethlen István erdélyi ember és nemcsak véletlenül az, hanem szívvel és lélekkel. Az erdélyiség lelki életének, kedélyvilágának legmélyebb rétegeiből ered, ennélfogva jellemének őstényezőit színezi. Ifjúságának minden emléke, családjának minden nagyszerű hagyománya, pályakezdésének minden komoly ígérete, az első csalódása és az első sikere ezzel a világgal függ össze. Lelkében azok a pontok, amelyek leginkább fájnak, azok a húrok, amelyek elszakadtak, azok a sebek, amelyek titkon véreznek, mind az erdélyiséggel vannak kapcsolatban. Erdélynek ő két arcát látta. A századvégi Erdélyt, amelynél verőfényesebb társadalomképet alig találhatott volna a magyar történelemben és az összeomlás Erdélyét, amelynél sötétebb és szívszaggatóbb képet alig mutat fel a világtörténelem. Aki ezt a két ellentétes világot bejárta, annak a lelkében megmarad valami eltitkolhatatlan mélabú; e mélabúból könnyek szivárognak el nem apadóan és benne elhervadnak a mosolygások. Vissza