Magyar Szemle 1997. november

Fülszöveg

A magyar külpolitikának tehát alaptétele az európai integráció, ezen belül a Nyugat-európai Unió, mint a NATO európai lába. A másik tényező, az amerikai lábra is támaszkodva, az átfogó és nagy egység évszázadokra visszamenően igenis a transzatlanti gondolat, és a transzatlanti együttműködés mai megtestesítője a NATO. Ennek kell stabilizáló tényezőnek lenni. (...)
Jelen világunkban - úgy véljük - egyrészt a NATO, az atlanti térség, az Atlanti-óceán, mint beltenger, változatlanul prioritást kell, hogy élvezzen. Másrészt világos, hogy a második világháború, sőt, azt megelőzően kialakult az a másik központ, amit a Csendes-óceán térsége jelent. A mi világunktól távolabb, de a Csendes-óceán térsége lesz a másik, amire éppúgy ügyelnünk kell, feltörekvő gazdaságával és katonai súlyával együtt. És emellett a különböző válsággócok, amelyek világunkat a jövőben szintén befolyásolják.
De ne feledkezzünk meg a nagy katonai biztonsági konfliktusok kezelése közepette az Észak-Dél problémáiról, ennek szociális feszítő erejéről, és hogy mit jelentenek a különböző szellemi-vallási-politikai fundamentalizmusok. Gyakran vallási fundamentalizmusokra támaszkodva azt jelentik, hogy az Észak-Dél konfliktusában a szociális és politikai fundamentalizmus a XXI. század bolsevizmusaként jelentkezhet és törhet a világra. (Az atlanti gondolat a magyar külpolitikai gondolkodásban, 1993. Részletek. Modell és valóság II.) Vissza