Magyar Uriasszonyok Lapja 1930. október 1.

Előszó

Részlet:
"Nehéz sohajók felhőzik a magyar EGET. Szülők szivébőlszakadnak fels a jóreménység vékony fonalán szálldosnak, szárnyalnak fölfelé hivalkodó paloták és egyszerű falusi házak fölött egyaránt... Nagy gond ma családapának lenni. A mindennapiért való küzdelem szinte fölér egy-egy kemény ütközettel, amelyet ezek a deresedő fejű férfiak másfél évtizeddel ezelőtt ellenség gyilkos füzében vívtak halálos elszántsággal. Az a generáció, amelynek felnőtt vagy növekvő gyermekei az élet utjain tapogatózva járnak, egy rendkívüli korszak rengeteg élményét hordozza a lelkében és az idegszálaiban. Lelkületét olyan események dúlták fel, aminőkhöz hasonlóak nem egy generáció, hanem egymást felváltó nemzedékek életében is ritkán fordulnak elő evvel a feltornyozott zsúfoltsággal. Idegeit véres harcok, infernális szenvedések, testi nélkülözések, irtózatos csalódások és mindezek betetőzéséül soha nem látott exisztenciális válságok rázkódtatták meg. Ezek a délceg tartásu, de már lassúbb életritmusra járó, megfontolt beszédű, filozofikus hajlamú mai apák majdnem kivétel nélkül mártírjai a huszadik század példátlan apokalipszisének, amelyben emberek és vagyonok úgy pusztultak, mint förgetegben a gyönge csemeték. Övék a közelmúlt tengernyi riasztó emléke, övék a sebek, a sajgások, őket látni zavart tekintettel, tétova gondolatokban elmerülve magános esti sétákon, őket látni olykor csöndesen összebújva nyilvános kertek padjain, szerény vendéglők és kávéházak asztalainál, amint borús homlokkal beszélnek az életről, az élet szűnni nem akaró, véget nem érő megpróbáltatásairól. Tragikus hős a mai apa, akiről még nem írtak tragédiát. Pedig hány Lear király van köztük, megfosztva hatalmától, régi tekintélyének minden jelvényétől. És hányán vannak, akiket tulajdon családjuk nem ért, vagy nem akar megérteni, akiket félreismernek és — félreálliianak a mohó ifjú sarjadékok! A fiatalság türelmetlen volt mindig és a maga uj életformái szerint keresi az érvényesülést éppúgy, mint a szórakozást, s aki útjában áll, azt vagy lemosolyogja, vagy — ha ellentállást fejt ki — legázolja. De most nem ezekről a kivételesen szomorú apákról akarunk beszélni, számuk sem olyan nagy, hogy az erkölcsök általános meglazulására s a hagyományosan tiszta családiasság eltorzulására lehetne következtetni a szórványos tragédiákból..."
Vissza