Magyar Uriasszonyok Lapja 1931. február 10.

Előszó

Részlet:
"EZEKBEN A SOROKBAN, amelyeket évszázadokon át nehezen kivívott kultúránk féltő szeretete sugall, a művelt magyar társadalomhoz fordulunk kérő és intőszavunkkal, hogy velünk együtt izenjen hadat egy elburjánzott veszedelmes szokásnak, amelyet — ha a régi szójárással élünk — virtuskodásnak nevezhetnénk, de a háborút követő felfordult világ frazeológiája szerint találóan inkább hatalmaskodásnak és önbíráskodásnak lehet minősíteni. Ezeknek a keresztényietlen, rendbontó és minden jó érzést felháborító cselekményeknek, akármilyen forrásból erednek, egyetlen vezérmotivumuk van, az, amelyet népszerűén igy szoktak meghatározni: »Majd én megmutatom!* Nos, mi ez ellen a majd én megmutatom!* ellen indítunk keresztes hadjáratot és pedig a józanság, az erkölcs, a jogtisztelet, a méltányosság és a humanizmus nevében. A magas vérnyomású féktelenkedők, az állandóan kirobbanni akarók, a békés együttélés hályogos és véresszemű felforgatói, a kulturemberek egymásrautaltságának meglazitói, a szúnyogot elefánttá dagasztó botrányhősök szereplésének s az úgynevezett nyilvános afféreknek szeretnők már egyszer végét vetni, amennyiben ez a civilizáció módszereivel és eszközeivel lehetséges. Tehát: nem revolverrel, bunkósbottal és ököllel, hanem felvilágosítással,‘ráhatással, hogy ne mondjuk: térítéssel. Van egy igen régi, bölcs mondás, amely igy szól: »Ne tégy másokkal olyant, ami rosszul esnék neked, ha azt mások tennék teveled.* Mit jelent ez? Első hallásra jogszabálynak tetszik, pedig több ennél: erkölcsi parancs, — szinte előfutára a krisztusi igének, amely az egyisten vallásának alapvető tétele: szeresd felebarátodat, mint tenmagadat! Mert ha úgy szereted felebarátodat, mint sajáimagadat, akkor nem fogsz neki sem testi, sem lelki fájdalmat okozni, nem leszel hozzá igazságtalan, nem követelsz tőle többet, mint amennyit az ő helyzetében te tudnál teljesíteni, — röviden: méltányosságot tanúsítasz iránta az élet minden körülményei között. Méltányosnak lenni: annyi, mint megközelíteni az Igazságot, ezt a legfőbb emberi eszményt. Aki pedig az Igazság közelébe jut, az Isten fényében tündöklik, mert embert az Istenhez semmi sem teszi hasonlóbbá, mint az Igazság szeretete és szolgálása. Engedtessék meg nekünk, hogy a mindennapi élet néhány profán esetére alkalmazzuk ezt a magasrendű erkölcsi szabályt. Megyek az utcán és a nagy tolongásban akaratlanul meglökök valakit, vagy a lábára lépek. Udvarias bocsánatkéréssel az ügy tökéletesen el van intézve..."
Vissza