Magyarfalusi emlékek (dedikált példány)

Előszó

Magyarfalusi emlékek, magyarfalusi festmények, a történelmi múlt fehér-fekete virágai, színtelen csillagai. Valami ősi rácsodálkozást váltanak ki a nézőből az archív képek, akár a barlangrajzok, a jelek. A fényképek védett pillanatai az időnek. Akit a kép magába börtönöz, csak szépnek és nemesnek látható; nem a valóság tehát, mert a képek egy érzés erejéig, egy bizonyos ponton túl szentté avatják azt, amit és akit hordoznak, de legfőképpen az elmúlt időt. A képi emlék végül azt a kapcsolatot jelképezi, amit a szellemi emlékezés nem tud szolgálni: az antroposzt, az embert örökíti meg, akinek a képi mivoltához vissza lehet térni, és ebben a visszaútban nincsen feledés, nincsen torzulás.
Amikor nagyanyám 1988-ban meghalt, a helyi szokás értelmében írásos tárgyait, a papírmaradványokat el kellett égetni. Azért is, mert a kép hiányérzetet, emez pedig fájdalmat idézett fel a családtagokban, de azért is, mert "a képen lévőket úgyse ismerjük már, az írást úgyse értjük" mondták. Testüket ugyan nem, de tárgyi, "elöregedett" emlékeiket mind elhamvasztották az időseknek. Tán annak a lelki kálváriának,a hiányérzet gyászos fájdalmának elmúlását kellett volna kivirrasztani, amit a halál okoz az életben maradtak szívében, és más értelmezést nyertek volna a tárgyi emlékek. Hiszen ahol ez megtörtént, ott a régi képek a legbecsesebb "kegytárgyakká" váltak. A nagyon hívő anya ugyanúgy térdre esett fia képe előtt, mint Szűz Mária szobra alatt. Könyvünk legrégibb képeit azzal a megjegyzéssel bízták ránk, hogy "ennyi maradt tőle, róla erősen féltem." Mi is erősen féltettük az újabb tüzektől, a feledéstől, az egyre halkabban sugdolózó emlékezéstől Magyarfalu és az Egyházaskozárra települt magyarfalusiak fényképeit, a képek történetét. E körülmények ugyan tettekre sarkalltak, munkánk azonban több kíván lenni a figyelemfelkeltésnél. Műfajával elsőként ad új irányt, új területét nyitja meg a modvai magyarság múltját és jelenét feltáró kulturális és tudományos munkának.
Minden fényképnek megvan a maga története. A története pedig kiegészíti a nagy történelmet; azokkal a mindennapi eseményekkel, amelyeket magába zár, és amelyek más formában nem kapnak nyilvánosságot. A többnyire családi és privát fényképekből álló gyűjteményünk vizuálisan memorizálja az egyén és a közösség életében legfontosabbnak vélt pillanatokat, eseményeket; a lefényképezés révén pedig a megörökítettség értékét tulajdonítják nekik; a családi pillanatfelvételeket mintegy a sorsfordulók mellé emelik. Vissza