Magyarország orgonái

Előszó

Laudes Organi
Az Országos Műemlék Felügyelőség irányításával 1985-1990-ig megtörtént az orgonáinak felmérése, a legfontosabb adatok rögzítése, regisztrálása. E munka fejleményeként jelent meg ez év nyarán a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal kiadványa "Orgonaemlékek és védett épületek orgonái kezelésére, fenntartására... vonatkozó irányelvek" címmel.
A szakszerű, tudományos felmérés befejezése után természetes módon merült fel az igény egy, a szélesebb közönségnek szóló, művészi kivitelű, képekkel és történeti adatokkal gazdagon ellátott hazai "orgonakönyv" kiadására. Közép-Európa országaiban már szinte mindenütt megjelent ilyen gyűjtemény, Ausztriában 1973-ban, az NDK-ban 1982-ben, a horvátoknál és a szlovákoknál az elmúlt években.
Solymosi Ferenc és Czár Attila munkájaként végre ilyen könyvet vehetünk most kezünkbe. Ebből megismerhetjük, milyen - a vallási és liturgikus élettől elválaszthatatlan - zenei, hangszertörténeti, belsőépítészeti értékek jöttek létre és maradtak meg az elmúlt évszázadok folyamán hazánkban. Az orgonaművészek, orgonaépítők, s az orgonamuzsika barátai mellett a hangszer fenntartását - gondjait viselő egyházi személyek és világi hívek is bőséges ismereteket szerezhetnek a hangszer építéseként koronaként változó, fejlődő építészeti és szobrászati, műszaki és technikai jellegzetességeiről.
A hangszerek leírása nyomán megismerhetjük, milyen sok tényező határozza meg egy orgona esetében a hangszer végső állapotát: a templom belső tere, berendezése, az építtető anyagi helyzete, a kor uralkodó művészeti iránya, a megrendelő és az orgonaépítő hangzásideálja, az orgonaépítő műszaki lehetőségei, ismeretei stb.
Egy-egy orgona "élete" évszázadokat ölel át: a barokk korban épített hangszerek többségénél mostanra már csak a szekrény maradt meg - gyakran az sem - eredeti állapotában. A hangszer belseje néha többször is kicserélődött, a síp állománya is időről időre megújult a játszóasztallal együtt. Az átépítések, alakítások nem mindig voltak szerencsések, sokszor nem váltak a hangszer előnyére. Az előző korok értékeinek megőrzésére, továbbvitelére a XX. század folyamán két irány alakult ki: a hagyományőrzés és az újítás. Ma már mindkettő általánosan elterjedt, úgy a rekonstrukció, mint az új orgonaépítés technológiájában.
Szeretettel ajánlom Solymosi Ferenc és Czár Attila könyvét mindazoknak, akik meghallgatják, akik használják, akik gondozzák az orgonákat, és akik szívügyüknek tekintik, hogy támogatásukkal segítsék orgonakultúránk fejlődését.
Tardy László
a Budavári Mátyás templom karnagya Vissza