"Magyarország panasza"

Fülszöveg

A könyv olyan eszme- és formatörténeti jelenségek önálló fejlődési jellemzőit, összefüggéseit ismeri föl és vizsgálja, amelyek lényegesen meghatározták 16.-17. századi nemzettudatunk kialakulását, irodalmi tudatformában történő kifejeződését. E folyamat megragadásának egyik legrelevánsabb módszere a toposzkutatás eljárásainak alkalmazása. A korszak irodalmi műveltségében még erősen érvényesül a formaképző rendszereket kezdeményező, majd folyamatos működésüket fenntartó preformált jelleg: ennek egyik legfőbb forrása a renenszánsz retorikai kultúrája. A toposz a mohácsi csatavesztés utáni magyarországi, majd az európai latin nyelvű költészetben jelentkezik. Pannonia (Hungaria) ellegorizáltan, elhagyatott, töröktől pusztított, meggyötört királynőként jelenik meg. Könyörgő szavait nővéréhez: Germaniához, vagy az egész keresztyén Európához intézi. A siratás, siralom, panasz archetipikus ősi formáit mind a zsidó-keresztény, mind az antik irodalom nagyon gazdag kifejezési, műfaji változásokban jelenítette meg. A török veszedelem állandósulása olyan társadalmi, ideológiai, társadalomlélektani körülményeket teremtett, majd tartott fönn huzamosan, melyek között fokozottan jutott szerephez a korszak irodalmi tudatában a gazdag hagyományú panasz formula-rendszre. Mivel a 16. század irodalmi műveltségét a reneszánsz és a reformáció hagyományrendszerei formálták, a "Magyarország panasza" toposz is ezek meghatározottságában alakul: az ókori és neolatin mintákat imitáló allegorikus heroida és a wittenbergi értelmezés előtt is ismert toposz integrálja a reneszánszban meghonosodott "Magyarország a kereszténység védőbástyája" és a "termékeny Pannonia" toposzokat, amelyek tartósan nemzeti attribútumként őrződnek önszemléletünkben és az európai köztudatban. A toposz magyar nyelvű költői változatát teremti meg Rimay János, amelynek hatása - évszázadokon keresztül érvényesülve - Kölcsey Hymnus-ában még eleven. Vissza