Magyarország termálfürdői 360°

Előszó

Az elmúlt két évezredben a Kárpát-medence területén négyszer is szárba szökkenhetett a fürdőkultúra. Először a Krisztus utáni évszázadokban a rómaiaknak, majd másfél évezreddel később a törököknek köszönhetően. Harmadszor a 19. század végi polgárosodás tette lehetővé a fürdők és a fürdőzés elterjedését, amikor is az izmosodó városi lakosság belevetette magát a kulturális életbe és a termálvizek élvezetébe. Most pedig, a harmadik évezred elején kibontakozó, mindennél nagyobb fellendülést a modern kori gyógyászat és a turizmus igényei hívták életre.
Mindez persze nem valósulhatott volna meg. ha a Kárpát-medence nem lenne előkelő helyen termálvizek tekintetében: Magyarország az ötödik legnagyobb termálvízkészletet mondhatja magáénak. A Földnek ezen a pontján a földkéreg vékonyabb az átlagosnál, a geotermikus hőmérséklet néhol másfélszer gyorsabban növekszik a I öld középpontja felé, mint Európa többi helyén, azaz a vizek hőfoka magasabb, illetve nem kell olyan mélyre lefúrni a hévizekért, mint másutt. Ugyanakkor ezek a vizek oldott ásványi anyag-összetételükben is jelentősen különbözhetnek, így több mint százfajta gyógyvízzel büszkélkedhetünk.
Talán ezért is lehetett, hogy a római légiósok és polgárok az akkor Pannónia - a mai Dunántúl - területén több helyen is fürdőt létesítettek már az első és második században. A mai Óbudán - a régi Aquincumban - tizennégy fürdő működött, padlófűtéssel, hideg-, langyos- és meleg vizes medencékkel, gőzfürdőkkel, sportcsarnokokkal. E fürdők a tisztálkodással együtt a szórakozásra is lehetőséget nyújtottak a vendégeknek. Tudunk római kori fürdőről többek között Balfon, Pécsett, Szentendrén és Tatán. A középkor barbárjai azután elsodorták az ókori civilizáció kultúráját, s a középkor vallási elképzelései és higiéniás szokásai mellett nem is volt igény fürdők építésére. A hévizek leginkább malmokat hajtottak, a természetes tavakban csupán a helyi földművesek fürödtek. Vissza