A válogatásantológia az I. kötethez hasonlóan kritikai jegyzetekkel ellátott forrásközlés, melynek fő célja tájékoztatni a vallási, valláskritikai, erkölcsi, nevelési, államelméleti, politikai, jogi, társadalmi és művészeti, esztétikai gondolkodás 18. századi állapotáról, fontosabb kérdésföltevéseiről, célkitűzéseiről és alakulásáról, irodalmi és pragmatikus szövegek, valamint a megértést megkönnyítő jegyzetek segítségével. A gyűjteményben a négy témakörben - vallás, nevelés, társadalom, művészetek - összesen százhét, többségében nyomtatott, kisebb részben kéziratos forrás részlete olvasható, melyeknek korábban jóval kevesebb, mint egyharmada jelent meg modern kiadásban. A szövegek közül csaknem húsz, latin, illetve német eredeti alapján készült fordítás itt jelenik meg először. A válogatásban több olyan szerző is jelen van, akit eddig nem tartott számon az irodalom- és eszmetörténet, s számos esetben a legfrissebb kutatási eredményeket és eddig ismeretlen szövegeket adunk közre. Az összeállítás hozzájárul a századra vonatkozó eddigi tudás felülvizsgálatához, új képet ad arról, hogyan kapcsolódott össze a felvilágosodás mint a század egyik meghatározó eszmei, filozófiai mozgalma és mint történeti konstrukció a múltból eredő társadalmi, eszmei, kulturális, tudományos és más tényezőkkel, s árnyaltan mutatja be a kor áramlatok és ellenáramlatok, hagyomány és megújulás állandó kölcsönhatása által meghatározott összetettségét.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.